ÁlomMester Team – termékbemutatós kirándulások, utazások

Nem tetszikJó, TETSZIK :) (+261 eredmény, 159 szavazat)
Loading ... Loading ...
- Olvas és értékelj!

Élménybeszámoló a Bolondok Napjáról. 2010. április 1., egy szép nap, utazás, napfényes időjárásban.

Álom Team Kft utazása lett a következő kiszemeltem, új cég, új remények. 1490 Ft áron kínáltak egy egész napos programot, ami csúcspontja a kalocsai szabad városnézés volt.

Kérjük, hogy Önök is írják meg véleményüket és tapasztalataikat a cégről és a kirándulásokról!

Indulás reggeli 7-kor érkezés vissza este 7 körül. A zuglói mellett sok más postaládát is megtöltenek valószínűleg, de ez egy jó vásárlóerőt képviselő környék lehet, mert egyik utas jelezte, hogy az előző héten négy hasonló előadáson volt, az egyik után vett például füstölt sonkákat is, mert jó áron volt a csábító szépség.

Előre szeretném jelezni, hogy nekem szimpatikus volt a programjuk. Semmi gusztustalanság, amit a sikertelen előadók szoktak végső elkeseredésükben bevetni. Biztos vesztesként ne induljunk csatába! Tanulás céljából mentem, és sikerült is fejlődni.

Jó volt a szervezés, mindössze két utas maradt le a buszról, én sejtettem ezt előre, hogy erre van esély, így nem a legutolsó megállóhoz mentem, illetve felkészültem rá, hogy bizony lemaradhatok. Egyetlen busz ment csak, ami így zsúfolásig (teljesen) tele volt, na jó csak az ülőhelyek fogytak el, 50 fő utasunk volt, és én voltam pont az 50. az idegenvezetői székben.

A délelőtti program lassan indult be, és hosszúra nyúlt. 9:00-tól 14:00-ig tartott kisebb szünetekkel, a végén egy gyors és könnyű ebéd volt.

A Pentele Duna-hídon átkelve kerültünk a szép alföldi városba. Kalocsán a főutca (Szent István Király út), a belváros nagyon szép, így ide tényleg érdemes egyszer ellátogatni, és akár érdemes itt is éjszakázni a puhánynak és a vagánynak egyaránt.

Csider Edit egykori kozmetikus előadásában hallhattuk az Álom Team kft termékbemutató előadásait. A szokásos felvezetés, figyelemfelkeltés, sőt nevezzük tényleges felizgatásnak. Még válságos időkben is megy az értékesítés, ilyenkor is költenek a nyugdíjasok az egészségre. Kisebb ellentmondásoktól eltekintve tanulságos és élvezetes előadás volt, a célcsoport egyes tagjai kimondottan az előadó miatt jöttek. Hát nekem egyszer is elég volt, ha neten is lehetne érdeklődni, akkor kérném, hogy jelezzék, ha jobb előadás várható. Persze új termékekkel.

Milyen terméket, portékát kínáltak?

1. Activlight lámpa
Ez a lámpa a Bioptron lámpa  egy utódja, hogy miután pár éve lejárt a Zepter cég kizárólagos forgalmazási joga erre a termékre megjelentek az új gyártók és forgalmazók. Sokat nem kell magyarázni, a gyógyító hatás bizonyított és elismert, így csak az kérdés, hogy mekkora a felvevőpiac ereje, ki szerez vevőket, és hosszútávon mit hoz még egy ilyen történet.

Panaszok hosszú sora esetén segít a hegek gyógyulásától a belső szervi problémákig. Kik a gyártók? Hol lehet rendesen utána nézni a szerkezetnek és a Polar Therapy Kft-nek? A cégek cégbírósági bejegyzésein túl a weboldalaik és az internetes blogok is nagy segítséget jelentenek. Szerencsére ma már nem csak a fiatalok, hanem sok nyugdíjas is tud keresni a neten, így az idősebb, magas életkorú célcsoport ellenre is igaz, hogy az átverős cégek egyre rövidebb karrier elé néznek, és a rossz hírük nem marad titok.

A nagy 110 mm átmérőjű gyógyító, fényterápiás, lágylézer, polarizált fényű egység fejlesztett változata bizony működik. Mennyi évre szól a garancia? Ezt megkérdezzük hamarosan. Teljesítmény, 60 W, Teljes ára 490.000 Ft-nak van beállítva, de 200-290.000 Ft-nál többért eladni feltehetőleg nehézkes jelenleg, annak ellenére, hogy 600.000 Ft-ért keltek el korábban a Zepter Bioptron lámpái. Kiegészítői az állvány kb. 30.000 Ft és a színterápiás sor 150e Ft-ért. 4 perc után jól érezhető a bizsergés, és 6-6 perces ciklusokban jöhetnek a jótékony sugárzások. TV-zés közben jól beállítás után pittyen egyet, és akkor válthatjuk a pozícióját például egy láb, váll vagy derék kezelés esetén is. Klubtagság, marketing kedvezmény, ajándékutalvány…

2. masszázs készülék fotelba, székre
3. infraterápiás derékalj
4. méregtelenítő
5. masszírozó szőnyeg (több kivitel a piacon!)

6. Lóbalzsam, tisztítószer, Q10 balzsam, arckrém vagy csak sima bőrápoló? és 111 hatóanyag egy üvegben.

Kalocsa még: bankok, divat üzletek, kedves éttermek. Hotel, étterem és wellness együtt. Kedves söröző/étterem és panzió, olcsóbb hotel. Ez tényleg egy város, ahol a LIDL, Tesco stb. multik feliratain kívül tényleg kevés dolog hiányzik. Szép pékség, cukrászdák. Igen, a zöldséges kevesebb, ami így vidéken nem is lenne gond, de hát ismerjük, hogy milyen gyarlók tudunk lenni, ha az édességekről van szó J.

Piactér, Duna áruház, Búzapiac tér, Paprika Múzeum, könyvtár, kiállítások.

Az ingyen Wifi-t nem sikerült lekapni gyorsan, de ez legyen a legnagyobb problémám idén J.

A bolondok napján észnél voltam, hogy elindultam egy ÁlomMester útra :) ? Tetszett, amit tanultam.

Kittsee, Köpcsény, sokaknak tetszett. Tata és a Tatai-tó nem véletlenül tetszik sokaknak.

É G K Ö Z L Ö N Y [2009. október 8.] számából:

Álommester Team Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
3. Álommester Team Kft.
5. 1181 Budapest, Csontváry Koszka Tivadar utca 7. VII. em.
38.
8. 2009. 09. 15.
9. Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem.
Kenyér,
pékáru,
édességkiskereskedelem.
Italkiskereskedelem.
Élelmiszer, ital, dohányáru ügynöki nagykereskedelme.
Textil, ruházat, lábbeli, bőráru ügynöki nagykereskedelme.
Textilnagykereskedelem.
Ruházat, lábbeli nagykereskedelme.
Illatszer nagykereskedelme.
Fémáru, szerelvény, fűtési berendezés nagykereskedelme.
Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme.
Egyéb termék ügynöki nagykereskedelme.
Vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem.
Gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelme.
Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem.
Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem.
Gyógyászati termék kiskereskedelme.
Csomagküldő, internetes kiskereskedelem.
Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése.
M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás.
Egyéb információtechnológiai
szolgáltatás.
Piac,
közvéleménykutatás.
Utazásközvetítés.
Utazásszervezés.
Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése.
Raktározás, tárolás.
Egyéb hitelnyújtás.
Egyéb személyi használatú, háztartási cikk kölcsönzése.
Adatfeldolgoz ás, webhoszting
szolgáltatás.
Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása.
Egyéb kiadói tevékenység.
Világhálóportál
szolgáltatás.
Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás.
M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás.
M.n.s. egyéb oktatás.
Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás.
Szállodai szolgáltatás.
Éttermi, mozgó vendéglátás.
M.n.s. egyéb pénzügyi közvetítés.
11. 500 000 azaz ötszázezer HUF.
13. A képviselet módja: önálló.
Tisztsége: vezető tisztségviselő (ügyvezető).
Fülöp Ildikó (an: Benedek Ildikó) 1181 Budapest, Csontváry
Koszka Tivadar utca 7. VII. em. 38.
Adóazonosító jel: 8374551771
A jogviszony kezdete: 2009. 09. 15.
20. 14909768479911301.
21. 14909768243.
45. Email:
alommesterteamkft@gmail.com
49. 01 09 925623
1(09). Fülöp Ildikó (an: Benedek Ildikó) 1181 Budapest, Csontváry
Koszka Tivadar utca 7. VII. em. 38.

A tagság kezdete: 2009. 09. 15.
Bejegyezve: 2009. 09. 22.

LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB

ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.

69 Megjegyzés

  • Lendvai Marianna
    2011. július 18. hétfő | Permalink |

    Tisztelt Álommester Team Kft.

    Volt szerencsém többször is résztvenni az Önök által szervezett kirándulásokon. Mindig azt kaptam, amire számítottam, néha még az előadó jóvoltából egy kicsit többet is. Azon felül, hogy csodálatos helyekre visznek el bennünket, kb 3 db vonaljegy áráért(!), az előadások érdekesek, elgondolkodtatók. Akkor is érdemes végighallgatni az egészség megőrzéséről szóló több órás előadást, ha nem szándékozunk, vagy éppen nem áll módunkban vásárolni a bemutatott termékekből.
    Mai napon (2011-07-18) is részt vettem egy Önök által szervezett kiránduláson (termékbemutató és ebéd Herceghalmon, utána fürdő Sturovóban), amelyen a két előadó Szabó Mária és Müller Krisztián volt, kedvesek, közvetlenek, – de nem személyeskedők vagy tolakodók, udvariasak és ragyogóak voltak, egy élmény volt! Köszönöm!
    Lendvai Marianna

  • Mosonyi István
    2011. június 6. hétfő | Permalink |

    Tisztelt Álommester Kft!

    2010.12.05-én részt vettünk egy kirándulásom, mely termékbemutatóval volt egybekötve.

    Ezen alkalommal vásároltunk – eddig úgy gondoltuk kedvező kondíciókkal -egy hátmasszírozó gépét Bruttó: 100.000,- forint összegben – részletre -. A fenti szerződésben szereplő 7852 Ft-ot minden hónap 10-ig be is fizettük – minden hónap 20-át vállaltuk! Most derült ki, hogy valamilyen – számunkra ismeretlen okból – nem ezt az összeget kellett volna fizetnünk, hanem 7968,- Ft-ot. Ez nem a mi hibánk, szerintünk Önök jártak el felelőtlenül, vagy szándékosan tévesztettek meg bennünket. Az OTP bennünket fenyeget, és ró ki késedelmi kamatot, meg azonnali behajtást!

    Tisztelettel kérem, hogy a fenti ügyben járjanak el korrekt módon:
    Mosonyi István 06-70-2147272

  • Nóthof Ferencné
    2011. május 21. szombat | Permalink |

    2011.05.20-án termékbemutaton vettem részt,ezúton szeretném Szabó Róbertet megdicsérni a dinamikus érthető előadásáért ami szerintem minden ember figyelmét lekötötte.Köszönöm a kellemes jó előadást.
    Tisztelettel
    Nóthof Ferencné
    Borbély Istvánné

  • Csomó Istvánné
    2011. május 15. vasárnap | Permalink |

    Tisztelt Állom Mester KFT! 2011.4.15.-én mentünk volna Kalocsára a 9.ker.Spar üzlet elöl reggel 6.órakor de sajnos a busznak híre se hamva.kb 1.órát vártunk 15 vagy 20 an. Hívtuk önöket de csak üzenet rögzítő jelentkezett.Szerintem ha Vasárnapra esik a kirándulás akkor legalább ügyeletesnek kéne lenni a telefonnál vagy ha esetleg megtelt a busz akkor a sofförnek oda jönni és megmondani hogy nemférünk fel.Egyébként Telefonon le lett beszélve és névszerint lett leadva 5 fő részére az utazás. Tisztelettel. Csomóné.

  • Név*
    2011. május 7. szombat | Permalink |

    Tisztelt Álommester!

    Megdöbbenve olvatam a korábbi hozzászólást kft-ről és az előadóról! Többször is volt szerencsém ezzel a céggel utazni és soha semmilyen negatív élményem nem volt!! A Krisztián előadó kifejezetten szórakoztató,kultúrált, nagyon jó. Sőt egy baráti házaspárral részt vettünk a 2 napos bécsi túrán is ami tényleg fantasztikusan sikerült! Az előadó pedig az előbbiekben “szidalmazott” Norbert volt ,aki profi, egyenes és teljesen normális volt- talán a legprofibb akivel eddig találkoztam! Én megértem a negatív véleményeket, mert sajnos nekem is volt már részem benne més cégeknél. Mint például pár napja ezen a Kellek kft. által szervezett “szentkutas” progromom. A 7 órás! előadáson egy molett hölgy- a segítőivel együtt- sipítozó hangon, elég agressziven próbálta “rátukmálni” azt a bizonyos sokat szídott gőztisztító gépet szinte mindenkire- eredménytelenül! Ugyanis a előadáson többen is szót emeltek a készülék ellen, egyenesen “vacak,bóvli” terméknek illetve, állitólag használhatatlan és mindig elromlik! Erre az előadó kikelt magából és az idő múlásával az erőszakossága a sikertelenségével egyenes arányban nőtt! Sőt a végén már azt is felajánlotta nekünk, hogy hagyjuk ki a kft-t és ő majd olcsóbban kihozza a gyógylámpát(magyarán feketén), csak vegyük meg- mondta ezt egy ex APEH-osnak! Nagyon kellemetlenül, kifejezetten rosszul éreztük magunkat! Ezt tetézte a program??, ami szörnyű volt! Egy pusztába vittek minket, ahol nem volt semmi-kivéve egy pottyantós wc-t- ráadásul 1 órát kellett várni a misére a semmi közepén!! Soha többet!!! Zárszóként kedves utastársak: tudjuk miről szólnak ezek az utazások(elsősorban pénz), mégis jó program lehet csak meg kell találni azt a céget, ahol jó a szervezés, ahol kevesek és nem erőszakosak, ahol nem nézik ostobának az embert, ahol megadják a tiszteletet, mert megérdemeljük!!! Én megtaláltam és Önöknek is ezt kivánom! Kitartást a kereséshez
    Köszönöm
    Solmossy Tibor

  • Most élsz...
    2011. május 4. szerda | Permalink |

    Jajajaj.
    Komolyan mondom. !!
    Az utazás még csak oké lenne.
    De ezek a semmit nem érő garantáltan tízszeres áron eladott termékek.
    Hány ismerősöm döbbent meg nagyon. Nem sajnáltam a pénzt. Kilátogattam egykor jobb napokat látott és már sok nem működő Kínai piacra. Azóta van 29000 helyett 3000 ért milliméterig egyező nagy kávédarálóm – nem tudom már mi a neve. Az amivel mindent húst, sajtot, mindent lehet darálni. / tudom más értékesítési lánc terméke, de a lényeg ugyan az./ – van már HotPan-em 18000 ért 2 -őt ‘helyett’ 3500 ért 1 db. /Csak a hotpan felirat nincs rajta/. Egyéb kisgépek…Nálam vannak. Elrettentésképp előveszem ha valaki látni akarja nálam. A Hotpan-t nem de a darálót kipróbáltam. Még használható is. EZT!! az árat megérte.
    És ki emlékszik az elmúlt pár év porszívó ügynökeire. Ez a:
    – Megyek kiporszívózom ingyen az egyik szőnyeget és meg tetszik majd látni mi jött ki belőle.
    Anyám kihívta őket. Pont betoppantam mikor ott volt az emberke. És amit tudott a porszívóval azon én is ledöbbentem. Aztán másodszor mikor mondta, hogy ez különleges fejlesztés Svédországból, meg bla bla bla…és potom 250000 Ft az ára. Mondtam : – Anyád…
    Stikában telóval egy képet azért nyomtam róla. Svéd ismerős előkeres. Kép átküld neki.
    Fogalma nem volt a dologról. De kb egy hét után jelentkezett. Küldött egy képet egy gyakorlatilag teljesen egyező készülékről. Mondta : ez pár évvel ezelőtt ment náluk. Amolyan megbízható prémium márka terméke. Az újkori ára 2005 környékén átszámolva forintra 48000 Ft volt.
    Térjetek már észhez emberek!!
    Minek pénzelitek sokszor százezrekért ezeket a cégeket? Egy nagy lehúzás az egész.
    Nincs mennyit ér meg neked elmélet.!! Csak a /műszakilag/ tudatlan ember van aki elhiszi, hogy a 3000 Ft os termék százezret ér.

  • K. Ibolya
    2011. május 1. vasárnap | Permalink |

    Tisztellt Álommester, Norbert, és hozzászólók!

    Jómagam 33 éves, vegyésztechnikus végzettségű nő vagyok. Április 26-án részt vettem az Álommester Kft által szervezett termékbemutatón az Öreg tó étteremben Tatán, és az azt követő csodálatos Sopron-Bécs kiránduláson. A barátnőm beszélt rá, aki szintén vegyésztechnikusként a nyugdíjas korosztályhoz tartozik. És nem bántam meg! Viszont döbbenten olvasom az előző bejegyzéseket. Az előadást a Török Károlyné által korábban szidalmazott Norbert nevű előadó tartotta. Profizmusa és hozzáállása irigylésre méltó volt. Keményen és őszintén beszélt, üsse kő, néha káromkodott, de humorával és jópofaságával elhomályosította ezeket az “illetlen” beszúrásokat.Mint gyógyszerész elmondhatom, hogy az előadásában semmi kivetni valót nem találtunk, jómagam is a vásárlói körét bővítem. Az egészségügyi rész hűen tükrözi a szomorú valóságot. Norberttel és a két hölgy munkatársával nagyon elégedettek voltunk. A kirándulok többsége vagy régi ügyfél volt, vagy most lett a cég ügyfele. Összegezve sikeresnek mondanám az előadást. A termékbemutató után tovább utaztunk Sopronba, ahol egy igényes, szép szállodában szállásoltak el minket. Csodálatos volt Sopron, és még csodálatosabb a másnapi Bécsi kirándulás. Az idegenvezető hölgy, Edina, nagyon kedves segítőkész volt, és a kiránduláson végig mellettünk volt.Köszönjük szépen a cégnek és munkatársainak ezt a 2 csodálatos napot, és további jó munkát kívánok! Igazi profizmussal végzik munkájukat! Az irigyekkel ne foglalkozzanak, minden kosárban van férges alma, utasok , hozzászólók és persze előadók között is. A későbbiekben is szeretnénk az Álommester cég kirándulásain részt venni!

  • Nagy István Budapest 14.ker.
    2011. május 1. vasárnap | Permalink |

    Az ilyen termékbemutatókon azért nem csak mindig az előadókat kéne szidni.Vannak nem oda illő utasok is, és sajnos a balhézók nagy része nem a nyugdíjas korosztály!!!

  • lajos
    2011. április 30. szombat | Permalink |

    tisztelt hozzászolók !

    való igaz , hogy öreg vagyok , de nem hülye ! képzelje el kedves Béla , van internetkapcsolatunk .az elektromos áramot is bevezették nálunk . Kezdjük unni pár ismerősömmel ,akikkel utazni járunk , hogy mindig más akarja megmondani , mikor mit csináljunk . Életem folyamán sokfelé jártam , és mindenhol az üzlet volt a lényeg . Önök szerint a pincér miért mosolyog ,csak nem a borravalóért ?! A politikus miért hazudik , csak nem a szavazatért ?! Hogyan lehetséges ,hogy a sör amit a fiammal a Metroban vettünk , a belvárosban egy sörözőben hatszoros áron ittam meg ?! Miért van az , hogy a feleségemnek egy nyavajás gyógyszer 15.000 ft ba kerül, holott a huszadáért állítják elő ?! Normális az , hogy a nyugdíjam épphogy elég , pedig sokkal többet kerestem a vállalatomnak ?! Evidens az ,ha öltönyben megyek be egy üzletbe körbeugrálnak , ha melegítőben akkor észre sem vesznek ?! Tömören ennyi . Szerintem erölködni felesleges. Ha ilyen az előadó , egyszerűen ott kell hagyni . Okos enged , szamár szenved .

  • artur k.
    2011. április 30. szombat | Permalink |

    Kedves blogolók! 62 éves nyugdíjas férfi vagyok. Egyesek szerint nyugger.Hozzá szólnék ha lehet.Jómagam ott voltam az említett cég az napi /2011.04.20/bemutatóján.Jómagam és még vagy 40 utastársam. Egy könyvet akkor lehet véleményezni, ha a végéig kiolvastad!! Kedves Lívia, azt miért felejtette el közölni hogy ön a zepter cég portása??Ezt a bemutatón fennhangon kijelentette.Vajon miért nem hagyta el a bemutatót a párjával együtt az első 10 perc után ha nem tetszett?? Az említett céggel már vagy 10 éve utazunk. ha az előadó annyira sértegette volna az embereket, mivel magyarázza hogy önökön kívül senki nem hagyta el a bemutatót?! Senki nem követte önöket távozáskor?Sőt!Magam és utastársaim nevében közlöm hoyg önökön kívül mindenki jól érezte magát, és a továbbiakban is örömmel fogunk menni az említett cég bemutatóira. Az előadót is kb 5 éve ismerjük, kemény, őszinte,és nem kíméli a nem oda valókat!Mi, a nyugdíjas korosztály szívesen utazunk.Más lehetőségünk nem adódik , és tényleg jó programokat kínálnak.A termékek nagy része pedig tényleg hasznos, és segít, legalábbis ami az Álommester céget illeti. Még ha kínai is az óra, bár kétlem, igazán remek ajándék.kevés nyugdíjas engedheti meg magának, hogy több 10 ezer forintos órát vásároljon. Mint ahogy Lívia párja a bemutatón hőzöngte,az előadó kérdésére, hogy ő 10 millió forintot ugyan még soha, de 40 milliót már látott egyben!!jogosnak tartjuk az előadó viselkedését, Önök nem voltak a bemutatóra valók!!Úgy gondolom, hogy önök a konkurens cég képviselőiként direkt provokálták az előadást.Ezek után pedig mindenki azt gondol amit akar, el kell menni és meggyőződni a valóságról.Mi , nyugdíjas, leszólt emberek továbbra is szívesen utazunk!!!

  • norrbi
    2011. április 30. szombat | Permalink |

    Sajnos sok rosszat halottam erről. Én inkább kihagynám továbbiakban ezt az utat.:(

  • dr
    2011. április 30. szombat | Permalink |

    Remélem egyszer még megélem, hogy a gárda vagy véderő vagy tökmindegy mi a neve, a romák helyett az ilyenek otthona előtt fog tábort verni.

  • kiakinem
    2011. április 29. péntek | Permalink |

    Az ilyen semmirekellő 2 forintos termékeket áruló tök fölösleges cégeket kéne elpusztítani.
    Kizárólag a lehúzás a cél.

  • GÉZA
    2011. április 29. péntek | Permalink |

    Ezek patkányok mind !

  • A lehúzós Álommester Kft.
    2011. április 29. péntek | Permalink |

    Fogyasztóvédelmi panaszok az Álommester Kft ellen:

    http://www.fogyvedok.hu/bekefekete2010-1.html

  • B.L.
    2011. április 28. csütörtök | Permalink |

    2011. április 20-án részt vettünk az Álommester Team Kft. buszos kirándulásán. Az úticél a Kittsee-i csokoládégyár volt, közbeiktatva egy délelőtti termékbemutatóval Tatán, az Öreg-tó étteremben. Az odaérkezésünket követően azt láttuk, hogy a bemutatóasztalon edények voltak felsorakozva, ebből azt a következtetést vontuk le, erről fog szólni a bemutató. Az első percekben már feltűnt, hogy az előadást tartó 40 év körüli férfi feltűnően harsány és fel van pörögve. Az első pár mondatától kezdve cinikusan és pökhendin kritizálta, alázta az embereket. Megállás nélkül azt hangoztatta, hogy mi csak az ajándék márkás karóráért (amelynek értéke szerinte 15 ezer forint, valójában kínai, beszerzési ára kb. 350,-Ft, több visszajelzés alapján másnapra működésképtelen) és az ingyen ebédért (rántott párizsi rizzsel) jöttünk. Mivel vélhetőleg a cég szekere nem megy az elvártak szerint, így párommal azt gondoltuk, hogy az erős teljesítménykényszer alatti nyomás hatására produkálja magát ez az ember. Ismerjük és szeretjük a viccet, amikor azonban már a kötekedő beszólásai a jó ízlés határát súrolták, az emberben felmerült a kérdés: mit is keresünk mi itt?
    A számtalan nyomdafestéket nem tűrő kötőszavát, mondatát nem írnám le. A zömében nyugdíjas emberek „csak úgy néztek ki a fejükből”, azonban az előadó férfi tovább fokozta a „hangulatot”. Közölte a sokasággal, hogy aki nem akar vásárolni, az azért nem teszi, mert inkább koporsóra gyűjt. Felsorolta az érveket az edényvásárlás mellett, az egészségmegőrzésre is kitért, amik önmagában véve még igazak is lettek volna, azonban mint annyiszor, átváltott személyeskedő stílusra, és mint valami „halálosztó”, kiosztott minden második emberre egy cukorbetegséget, egy szívinfarktust. (Maga ebben fog megbetegedni…, maga ebben fog meghalni…, stb.) Mindvégig próbálta aktivizálni az embereket, azonban véleményem szerint a stílus, amit képviselt, érthető módon nem igazán tett senkit vállalkozó kedvűvé. Ezt is folyamatosan megjegyezte, hogy milyen (pesti) népség vagyunk mi, ilyen silány csoporttal már rég nem volt dolga, és egyébként is minek mentünk el, ha nem akarunk vásárolni, és nem vagyunk aktívak. Egy idős nénire torkaszakadtából rákiabált, hogy az olyanok kedvéért, akik elálmosodnak az előadásán, megegyezett a szomszéd hotel főnökségével, hogy jutányos áron elmehetnek aludni. Egy másik idős ember az előadás alatt ki merészelt menni a mosdóba vizet inni. Rá szintén rákiabált, azzal a megjegyzéssel, hogy a WC-be csak az állatok mennek ivóvízért! (Gondolom, ezek az idős emberek el sem merik otthon mesélni a gyermekeiknek, unokáiknak, hogy miben volt részük.)

    Már kb. másfél órája tartott ez a feszélyezett hangnemű, meglehetősen kellemetlen előadás, amikor körbeosztott mindenkinek a cégük lógójával ellátott kaparós sorsjegyeket. Elmondása szerint ezekkel értékes nyereményeket nyerhettünk. Kihúzott egy borítékból egy papírt, majd közölte, hogy akinek a számsorán 6-os az utolsó számjegy, az nyert. Ketten jelentkeztek, nekik kiosztotta a „bóvli” kozmetikumot és karórát tartalmazó, 50 ezer forint engedményre jogosító kuponféleséget. Ezután, mint egy felbőszült állat körberohangált a sorok között, azzal, hogy hat darab 6-os végű sorsjegy van, kinél van a többi és miért nem jelentkeztünk. Az enyémen is 6-os volt. Szó szerint nekem esett, hogy miért nem jelentkeztem. Az előzmények ellenére azonban párommal intelligens emberek családjából származunk, így kultúráltan közöltem vele, hogy „nem szeretnék a nyereményjátékban részt venni.” Az indulatai ekkor szabadultak el igazán…
    Személyesen engem lesunyizott, megkérdezte, hogy akkor mi a fenének mentem el. Közöltem vele, hogy ne legyen személyeskedő és arrogáns. Ekkor már a felesége is ordibált, hogy takarodjunk haza Kőbányára, maradjunk is ott, és meg ne lássanak még egyszer bennünket. Mi felálltunk azzal, hogy nem veszünk részt tovább ezen a cirkuszon, és a párom kérte azokat, akiket az önérzetében szintén megsértettek, kövessen bennünket. (Szomorú, de tény, hogy ma Magyarországon idős embereket egy kis tál ennivalóért és ingyen ajándékért milyen mélyen lehet megalázni.)
    Erre a feldühödött feleség szabály szerint kidobott bennünket a teremből, torkaszakadtából, ordenáré hangnemben folytatva az ordítozást. Szó szót követett, és a provokációjukat nem tűrve, nemtetszésünket természetesen kinyilvánítottuk. A feleség ekkor kirohant utánunk a hotel előkertjébe, és csöpögő nyállal, szinte vérben úszó szemmel, és eltorzult arccal a nemiszervét markolászta, miközben kiabált ránk, hogy sz..p-juk le. Mivel hasonló kiránduláson, ill. más élethelyzetben ilyen „élményben” még nem volt részünk, földbe gyökerezett lábbal álltunk, hogy ez meg mit csinál?! A páromat leköcsögözte, engem leribancozott. Számomra annyira megdöbbentő volt, amit művelt, hogy még meg is mosolyogtam, hogy süllyedhet ilyen mélyre valaki. Végtére is egy termékbemutatóra jöttünk, nem a közel-keletre. Ezután a nő berohant a férjéhez, kihívta a teremből, azzal, hogy mi nem akarunk eltakarodni (pedig mennyire akartunk!). A férfi erre kilökött bennünket az előkertből nyíló főkapun, engem a bal felkaromon meglökött úgy, hogy a kaput rá is csapta teljes erőből a bal sarkamra, miközben kiabált, hogy megmondta, hogy takarodjunk onnan. Bár ezzel a két emberrel azon a helyen eszünk ágában sem volt maradni, a fizikai kényszert, amit az irányomba tanúsított a férfi, már a párom nem hagyhatta. Visszarohant és majdhogynem tettlegességig fajult a konfliktus, amit teljes mértékben ez a két ember provokált és tartott fenn.
    Számos fórumon olvasni panaszokat, melyek különböző buszos termékbemutatók ellen irányulnak. Véleményem szerint azonban ez a két ember, az Álommester Team Kft. képviseletében túl ment minden határon. Utólag már elmondható, hogy egyértelműen az nem tetszett nekik, hogy vélhetőleg nem láttak potenciális vásárlót bennünk és ki mertük nyilvánítani az előzmények tükrében a nemtetszésünket. Az előadás egyenlő volt a nullával, az előadó, mintha nem tudta volna, hogy miért is van ott. Az edényekről – bár érdekelt volna – szinte alig esett szó. Az Öreg-tó éttermet, ahol az előadást tartották, teljes mértékben lejáratták, hiszen többen is fül- és szemtanúi voltak a jelenetnek, akik velünk egyetemben, teljesen meglepődtek a történteken. Az előadó szakmai hozzáállása – éppen a viselkedése miatt – teljes mértékben megkérdőjelezhető. Az emberi, etikai, morális oldalukat pedig a katasztrófa jellemezte. Sajnálatos, hogy a valaha szebb napokat látott, mára már szinte eladhatatlan értékesítési rendszer ilyen képviselők által még inkább ellehetetlenül.

  • Borbély Zoltán
    2011. április 20. szerda | Permalink |

    2011.04.19-én voltunk az álom mesterrel termékbemutatón és utána indultunk Kittseeébe a csokigyárba és nagyon jol éreztük magunkat

  • Kolondrum
    2011. április 15. péntek | Permalink |

    Április 14- én voltam az ÁlomMester Kft-vel kirándulni egy reklámbemutatón.
    Az előadó kedves volt és nem volt erőszakos, de olyan becsületes képpel, rafináltan verte át a vendégeket, hogy a TV Shop-ban milyen drága a bemutatott termék és Ők milyen olcsón
    adják, hogy mindenki be dől a hazugságnak. Ma utána néztem és, ha csekély mértékben drágább is a nevezett árú, de kettőt adnak belőle és nem egyet. Lehet, hogy ott veszik meg a kettőt és eladnak egyet, ezzel már jó kis hasznot szereznek. Kirándulásként Csoki gyári látogatást ígértek, de csak csokivásárlásra vittek bennünket Ausztriában. Az ott kapható csokik nálunk is megvásárolhatóak olcsóbban. Adtak bóvli órákat ajándékba, volt akinek el sem indult. Ennyit egy jónak ígérkező kirándulásról.
    Az előadó neve Nagy, kicsi és kopasz. Segítője András.

  • Köves Istvánné
    2011. április 10. vasárnap | Permalink |

    Kedves Utastársaim!

    Néhány ilyen utazáson az utóbbi 2 évben én is részt vettem. Ami a cégeket motiválja nyilván a
    profit. De kérdem mondja meg nekem valaki a sok méltatlankodó utas közül, ki várja el, ki
    várhatja el, hogy 990 ft-ért vagy 1.390.- ft ért bármilyen kikapcsolódásban részt vehessen. Mit is
    lehet 990,. ft-ért kapni? A buszjegy,plusz “ebéd” + ajándékok /amik teljesen érdektelenek/
    biztos, hogy többe kerülnek. Nyilván az egész az árubemutatóról szól. Vásárolni egyáltalán
    nem kötelező.Ezzel szemben tessék megnézni az utasokat,akik kis, többnyire egyedülálló
    nyugdíjasok, akiknek ez a jószerivel egyetlen lehetőségük,arra, hogy kiránduljanak, emberek között lehessenek. Azokat a programmokat kellene értékelni, mint Egerszalóki fürdő, Eger Arborétum, Agárd Termál fürdő….Aki ilyen kirándulásra jelentkezik, tudnia kell, hogy mennyit várhat el. Kétségtelenül, egyik-másik előadót le kellene cserélni… Semmi érdekem nem fűződik ezekhez a cégekhez. De nem az ajándékokra hajtok. A tegnapi Ketsee
    csokigyár helyett, csak csokiboltban voltunk, ráadásul utolsónak érkeztünk, hát ez van.. Én
    nem várok el ennyi pénzért semmi rendkívülit, Senkinek nem muszály ilyen utazáson résztvenni. Szálljanak vonatra, buszra és irány az ország felfedezése…mennyibe kerül is egy
    vonatjegy??? Üdvözlettel Margit

  • Egyedy Attiláné
    2011. április 8. péntek | Permalink |

    Tisztelt Álommester kft.

    Én az április 06-i utazáson vettem részt. A hirdetésük kissé megtévesztő volt mert csokigyárról szólt és közben csak egy üzletbe vittek bennünket, én pedig a gyártás folyamatára lettem volna kíváncsi. Az előadást élveztem, az előadó humora néha egyes embereket kellemetlenül érintett de nem ok nélkül. A busz kényelmes, a sofőr biztonságos vezetése megnyugtatólag hatott rám és gondolom a többi utasra is. Szóval minden jó lett volna ha nem történik egy kellemetlen dolog velem. Valakivel elcseréltem a csomagomat amit a busz csomagterében helyeztem el. Hogy véletlen vagy szándékos csere volt-e azt nem tudom, de engem nagyon kellemetlenül érint hiszen abba a csomagba amit én elhoztam húsvéti ajándékok, nyuszik, tojások voltak, amire nekem nincs szükségem.
    Jeleztem az esetet az irodának ahol nagyon kedvesek és készségesek voltak, de segíteni addig nem tudnak amíg a cserepartner nem jelentkezik. Márpedig ez idáig nem történt meg.
    Ez az út így számomra keserűre sikeredet de messze nem az utazási iroda hibájából!
    Üdvözlettel:
    Egyedyné

  • Mészáros Zsuzsa
    2011. április 6. szerda | Permalink |

    Tisztelt ÁlomMester kft!
    Kérek egy részletesebb leírást a Sopron-Bécs utazásról. A szórólapon csak annyi szerepel, hogy májusban tervezik. Az esetleges utasaik Vácról indulnának. Kérdezik: a részvételi díjban mit biztosítanak, milyen szállásra számíthatnak, mi a program, milyen belépőket kell még nekik megváltani.
    Köszönöm.

  • Csonka Péterné
    2011. április 5. kedd | Permalink |

    Tisztelt Álommester Kft!

    Kérem küldjek részletesebb ismertetőt a 2 napos Sopron-Bécs-Schönbrunni Kastély programról, amit a Kalocsai gulyás parti szórólap szélén hirdetnek. Főként a várható indulási időpont(ok) érdekelne és természetesen a programok.
    Köszönöm!Üdv.,

    Csonka Péterné
    csonjudit@gmail.com

  • Magyar Csanád
    2011. április 4. hétfő | Permalink |

    Kedves Györgyi!

    Nem véletlen az egyik előadó vagy Te is? :)
    Szerintem egy nagy rakás átverés az egész.
    Az összes ilyen jellegű céget és a dolgozóit is csak büntetni kellene.
    Bár kétségkívül jól csinálják, hogy ennyi ember át tudnak verni.
    Az előadók agresszívek, modortalanok.

    Üdvözlettel, Csanád

  • Stefler Sándorné
    2011. április 3. vasárnap | Permalink |

    A márc. 30-i Kittsee-i út résztvevői és nyertesei vagyunk. Sajnos az általam a bemutatón megrendelt árukhoz nem kaptam meg az OTP hitel-engedélyét, így arról lemaradtam, és (mivel készpénzes vásárlásra nincs módom) annak szállításáról ezennel lemondok (rend.sz.015268).

    A herceghalmi termékbemutató fergeteges volt, Krisztián jó formában volt, és stílusát is élveztük (szemben a korábbi bejegyzésekben említett káromkodós úrral). bár kicsit hosszúra sikerült, A nyereménnyel (nem a bóvli ajándékokkal) nagyon meg vagyunk elégedve.

    Mindent összevéve érdemes volt elmenni.
    Üdvözlettel: Györgyi

  • Török Károlyné
    2011. április 2. szombat | Permalink |

    2011 04 0x -én Voltam az Önök Kittsee uticél kiránduláson, a Tatai tonál volt az árubemutató ami valami katasztrofálisan rosszul sikerült. Az elöadó káromkodott és egész idö alatt csak az élete történenét halgattuk, meg, azt hogy Ö hogy rajong a Ferráriért. Azután az emberre ráhozta a frászt a forma 1 es autok bömbölésével. A közönséget lenézte és állandoan csak alázta. Állandoan csak azt mondta, hogy utálja az olyan embereket akik csak az ajándékot gyüjtik meg az ebédért járnak a kirándulásra. Azt is mondta, hogy Ö már tartott olyan elöadást is ahol az égész ajándékot egy embernek adta oda. Ezen az elöadáson aki akart is venni az is meggondolta, hogy vegyen e. Én is akartam vásárolni egy porszivot, de én ennek az elöadonak csak a rossz hirét keltem nem pedig ajánlom valakinek is. Én és nagyon sok társam ezután Önökkel nem utazunk. Gratulálunk az elöadojukhoz. A NORBIHOZ. Szerintem biztos lesz még aki irni fog Önöknek. Törökné

  • Zsárta Lászlóné Julcsika
    2011. március 30. szerda | Permalink |

    Kedves Álom Mester!

    Én nagyon szeretem a csokoládét, :-) )) és nemrég találtam egy szórólapot, amin az úti cél, a Ausztriai Kittsee csokoládégyár. Gondoltam, ezt nem szabad kihagyni!!! :-) )) Ezért telefonon jelentkezem, hogy le ne maradjak róla, de csak üzenet rögzítőre tudtam mondani a részvételi szándékomat, azóta már többször is próbálkoztam, de mindig csak üzenetrögzítő szólt. Nagyon aggódom, mert az utazás dátuma vészesen közeledik, viszont még semmilyen visszajelzést nem kaptam, az utazással kapcsolatban.

    Tisztelettel kérem önöket, hogy értesítsenek, a megadott e-mail címemre, hogy utazhatok e?

    Előre is köszike!!

    Üdv.: Julcsika :-) ))

  • Rejtő Zoltán
    2011. március 22. kedd | Permalink |

    Tegnapi napon egy nagyon jó árubemutatón vettünk részt, a Tata Öregtó étteremben. Az árúk és az előadás jók volakt. Akkadt néhány problémám, ezek a következők: A társaság nagyobb része idősebb hölgyekből és urakból állt össze. Az előadó nagyon – sőt túl- aktív volt. Megállás nélkül rohangált az asztalok között és ez nagyon idegesítő volt, továbbá nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használt, és amikor ezt valaki szóvátette, nagyon durván és agresszíven utasította helyre, és cikizte az illetőt.Ez a többségnek nem nyerte el tetszését, és ezzel adott nyomatékot a mondandójának Tisztelem a jó propagandistát, de nem szeretem a durvaságot. Nyilván ez Önöknek sem célja, javaslom az egyébként jó marketinges munkatársukat figyelmeztetni, a helyes magatartásra. A kitseei kirándulás jó volt, és a busz is kényelmes. A sofőr nagyon jó.
    Tisztelettel Rejtő Zoltán

  • Stréhli Lászlóné
    2011. március 11. péntek | Permalink |

    T Álommester! Szerettük volna megtudni a Pécsi két napos kirándulás dátumát, de ha jól látjuk a hozzászólásoknál, már meg is történt a dolog. Jó lenne ha a szórólapon a dátum is szerepelne. Üdv: Gitta

  • Körömi Lászlóné
    2011. március 10. csütörtök | Permalink |

    Tisztelt utazás szervezők!Szeretnék köszönetet mondani a Pécsi 2 napos kirándulásért,ahonnan az este érkeztünk.Kezdve a hölgy kedvességével,aki a busznál várt,a sofőr alázata,tisztességtudása és figyelmes vezetése,a fogadtatás, az előadó profizmusa(nem volt rámenős)a finom ebéd,majd a szálloda tisztasága,kényelme,finom reggeli és végül a fürdő csodálatos szépsége,mindenki kedvessége(hát most mintha nem itthon jártam volna,hanem külföldön civilizáltabb világban)mindezekért köszönet!!!!!Megemlékeznék kiránduló társaimról,nagyon elit csapat gyűlt össze.

    További sok sikert,várjuk az újabb értesítést kirándulásaikról
    tisztelettel K.Ildikó

  • Alvic Mária
    2011. március 1. kedd | Permalink |

    Tisztelt ÁlomMester

    szeretnék bővebb információt kapni az Önök által hirdetett két napos pécsi kirándulásról.
    a pontos dátumot, indulás helyét szeretném megtudni.
    a levélcimem: 1133 budapest, hegedüs gyula u 103.2/38.
    telefonszámom 0036302772127

  • Eckert Józsefné
    2011. február 24. csütörtök | Permalink |

    A 2011.03.21. Kittsee-i szórólapon van egy Pécs-Siklós 2nap,1 éjszaka utazási lehetőség,de én többet szeretnék megtudni. Kérem írják meg, mikor lesz ez az út mert 2fő utazna.Tisztelettel:Eckert Józsefné

  • Erős Mihályné
    2011. február 21. hétfő | Permalink |

    T Álommester, Kérem küldjenek értesítést útjaikról. Ipolyszakállosra szeretnék menni Önökkel.
    Cimem:IX.Epreserdő u. 2/3lh I.4.
    Köszönettel

  • Maklári Károlyné
    2011. január 17. hétfő | Permalink |

    Kedves ÁlomMester kft. 2011.01.15.-én Dunaújvárosba utaztunk, termékbemutatóval összehangolt autóbusz kirándulásra. Sajnos a nagy túristabuszra már nem fértünk fel, de a jó szervezésnek köszönhetően, értünk (15 ember)küldtek egy kissebb buszt,amire kényelmesen mindenki felfért. Ezúton is köszönjük. Itt tényleg érezheti az ember,hogy törődnek vele, mivel az utazást megelőző napon felhívtak egyeztetésre, és így korrigálni tudtam a létszámunkat,+1.főt.

  • Béla
    2010. november 26. péntek | Permalink |

    Sajnos az a sajnálatos tény, hogy azok a jóhiszemű nyugdíjas emberek akik ezekre a lehúzós szórólapos kirándulásokra jelentkeznek, többnyire nem rendelkeznek internet kapcsolattal, hogy el tudják mondani a véleményeiket! Azért mert öregek, még nem h.ülyék! És nem kellene őket ilyen a.ljas módon kihasználni ahogy teszik! Köszönöm, hogy meghallgattak! Üdvözlettel:Béla

Szólj hozzá ITT, légy te most az első!

A *-os részeket kötelező kitölteni.