Egy szülő életében mindig óriási öröm, ha a gyerek elkötelezi magát egy-egy sportág mellett. Pláne, ha valamilyen táncról van szó! A nagymamák majd kibújnak a bőrükből, ha egy kis balerinával, vagy ifjú latin táncossal büszkélkedhetnek ismerőseik körében, hogy az apukák lelkesedéséről már ne is beszéljünk.
Az első meghökkenést a táncos kellékek beszerzése okozza. Sokan bele sem gondolnak, milyen költséges mulatság ez. Az apró táncos cipők csak méretükben, árukban nem igen különböznek a felnőtteknek készülő professzionális lábbeliktől, megkerülni viszont nem lehet őket. A lábnak speciális védelemre, extra tartásra van szüksége, hiszen a tánc egyfajta megpróbáltatást is jelent a szervezet számára. S különösen így van ez a gyerekek esetében!
Nemcsak megvásárolni, időnként felkutatni is nehéz a megfelelő forrásokat, ahol a táncos cipőket beszerezhetjük. Legyen fiatal, vagy idősebb, ha a delikvens még csak az első tánclépések megtételével próbálkozik, először érdemes egy olcsóbb, esetleg használt táncos cipőre beruháznia, s csak később, ha már valóban elkötelezte magát a sportág mellett, beruházni egy költségesebb párra.
- extra nőies
- Feketében
- Stabil cipő
- Sansha
- Alap színek
- Supadance
A vaterán és a tesz-veszen néhány ezerért már találhatunk balerina papucsot, és a decathlon webáruház (http://www.decathlon.co.hu) is viszonylag baráti áron kínálja termékeit. Ha ódzkodnánk az internetes rendeléstől, természetesen maradhatunk a hagyományos üzleteknél is.
A Dohány utcában található „Troli” sportáru szaküzletben szintén jutányos áron juthatunk hozzá a kezdőpapucsokhoz, csak ha spicc-cipőre vagy jazzcipőre van szükségünk, kell egy kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlnunk, ezek a lábbelik átlag 10 ezer forintot kóstálnak.
A Teréz körút 33. szám alatt található Basic Movement is a táncosok mekkája lehet. Az 5-6 ezer forintos bőr és vászon balettcipők mellett, itt szarvasbőr jazztánc cipőket is találnak 10-20 ezerért. A sztepp- és karaktercipőket 10-30 ezer forint között kínálják, a női és férfi latintánc-cipőket szintén ennyiért, de elmondható, hogy majd minden táncirányzat követője meglelheti nálunk a vágyott lábbelit. Össztánc webáruház néven (http://tanccipo.ossztanc.hu) az interneten is megtalálhatók, így nem muszáj személyesen elfáradnunk az üzletbe sem. A cipőkből a legkisebb méret általában 34-es, a legnagyobb pedig 46-os.
Kézzel készített tánccipőket forgalmaz a Váli Sport Tánc is (http://sporttanc.hu), az Ecseri úti metrómegállónál lévő üzletükben standard és latin tánccipők, női, férfi gyakorlócipők, rocky, jazz és salsa cipők garmada várja a táncos lábú titánokat. Ha lábbeli, sok versenyző is rájuk esküszik, valamint erősségük még, hogy külön gyerek tánccipőkkel is foglalkoznak, illetve ifjú majorettek számára széles választékban tartanak csizmákat is.
Más a helyzet, ha a tánccipő egyszeri alkalomra kell, például egy szalagavató ünnepségre. Ilyenkor a legkézenfekvőbb és legkifizetődőbb megoldást az jelenti, ha egy kölcsönzőből béreljük a kívánt darabot. A cipőket általában a ruhához automatikusan biztosítják, nem is kell külön fizetnünk értük.
Tánccipő márkák és online oldalak és üzletek is: Supadance, Sansha, Bloch, Dance Naturals,
Standard és latin, balett és balerina. Mindenben jó kínálat. Érdemes körülnézni az alábbi oldalakon a női tánccipő kínálat vizsgálatakor:
http://www.supadance.com/acatalog/Ladies_Styles.html
http://www.dancenaturals.it/ingl/collection/frameset_collection.htmlhttp://www.sansha.com/footwear.htm
http://www.blochworld.com
Mindenhol találunk férfi modelleket is, de ott például a szín kínálat jóval kisebb.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+11 eredmény, 9 szavazat)





