Például a férfi és a sport cipők nagyon lassan változnak.
Converse és a Puma nyomában 2009-ben indultunk útnak.
Noha a Kádár éra már réges-rég lecsengett, olyannyira, hogy a fiatalabb trendspion generáció talán már azt sem tudja kiről, miről is beszélek, a kor legendás „Cipőt a cipőboltból!” szállóigéje napjainkban is rendületlenül tartja magát. Ha divatos topánt, szemrevaló s egyúttal minőségi lábbelit szeretnénk, korántsem mindegy persze, melyik üzletbe látgatunk el. Alábbi összefoglalónkkal elsősorban azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik a sportosabb, ugyanakkor mégis stílusos vonalat követik.
Akiknek az igényes torna-, vagy sportcipőkről kapásból a Converse, a Puma, netán az Airstep ugrik be, vagy a Yellow Cab batikolt hatású munkás bakancsaira és tornadorkóira buknak. Gondoltunk persze azokra a lányokra, hölgyekre is, akik 2009. nyarán a Buffalo trendi parafa talpú, vagy csillogó lakkbőr szandáljaiban feszítenének szívesen. Haladjunk csak szép sorjában!
„Mindannyian sztárok vagyunk…”
Ismerős a dallam? Nem? Ha a Hofi által is megénekelt sláger nem is, a kultikus ALL STAR logó, mely a Converse Chuksok sajátja, azért csak-csak beugrik mindenkinek. A kezdetben bőrtalppal és felsőrésszel készült cipőket Marquis M. Converse cipőgyáros 1917-ben modernizálta. Lábbelijeihez ekkortól fogva vulkanizált gumit és vásznat használt, mely anyagok előnyös tulajdonságaira a népszerű sportág, a kosárlabda világított rá.
A cipők további fejlesztésébe már a labdajáték első szponzorált versenyzője, Chuck Taylor is beleszólhatott. A Chuks nevet nemcsak az ALL STAR kategória dorkói, tiszteletből az összes tornacipő megkapta, melyek azóta az egyéniség és eredetiség hirdetőjévé váltak. Nem hiába viselik e legendás darabokat olyan népszerű manökenek is előszeretettel, mint Epres Panni, Zimány Linda, vagy egy igazi kultikus szupermodell Cindy Crawford. A ’80-as években Cindyn túl Larry Bird és Magic Johnson is a Conversre esküdött, ma pedig az NBA olyan kiváló játékosai teszik le mellette a voksot, mint Dwayne Wade, Kirk Heinrich, vagy Jameer Nelson.
A márka a legendás retro, úgynevezett Re-Issue darabokon túl, forgalmaz úgynevezett Sports Lifestyle cipőket is, melyek a sportos szellemiséget sugalló utcai divat meghatározói. A One Star és a Comp Series modellek az extrémsportok szerelmeseinek óhajait elégítik ki letisztult vonalvezetésükkel, élénk színeikkel, hogy masszív vázukról már ne is beszéljünk. A Converse újabban a gyerekekre is gondol, a színes és klasszikus fehér tornacipőket már mini méretben is megvásárolhatjuk. A szezon idei újdonságai viszont a „Brit Invázió” fantázia névvel ellátott zene kollekció csukái, melynek szériájában a brit zenei kultúra nagyjai előtt tiszteleg a márka, Ozzy Osbourne mellett, említhetnénk akár a Pink Floydot is. A kollekció feketés, szürkés darabjai átlagosan 20 ezer forintot kóstálnak.
Ha a RED kollekció mellett döntünk, még az a jóérzésünk is meglehet, hogy Afrika AIDS-sel, maláriával, tbc-vel és egyéb szörnyű betegségekkel sújtott lakosságát segítjük. A kollekció egyes darabjait a britével közel azonos áron szerezhetjük be.
2009-ben az AC/DC rajongóknak sem kell sopánkodniuk, júliustól ugyanis a boltok polcaira kerülnek a zenekar ihlette Converse tornacsukák is. A felső árhatár itt a 30 ezres nagyságrendet súrolja.
Puma, az Adidas kistestvére?
A herzogenaurachi születésű, legendás testvérpár, a péklegényből cipőtervezővé avanzsált Adolf és Rudolf Dassler története egészen 1948-ig, az Adidas és a Puma születéséig kanyarodik vissza. Adolf kezdetben családi házuk fürdőszobáját alakította át műhellyé, ahol futócipők gyártásával kezdett foglalatoskodni. Rudolf csak az első sikerek után, 1924-ben ugrott a vállalkozásba, hogy 24 éven keresztül békésen kormányozzák együtt és tolják előre az Adidas zászlóshajóját. 1948-ban viszont nagyon csúnyán összevesztek, Rudolf saját márkát alapított, a Pumát. A tavaly fennállásának 60. évfordulóját ünneplő márka a ’60-as évek favoritjával, a Pelé által is viselt, híres KING modell ismételt piacra dobásával köszöntötte önmagát.
A Puma először stoplis cipőkre specializálódott, többek közt az azóta világhírűvé vált, kivehető szegecses stopli is Rudolf találmánya volt. Akárcsak a Converse által is favorizált vulkanizáló technika kifejlesztése. Noha Dassler 1974-ben távozott az élők sorából, 2000-ben napvilágot látott az első tűzálló lábbeli is, melyet a Puma a Poschéval közösen fejlesztett ki. A céget egy darabig Rudolf fiai, Armin és Gerd vitte tovább, a ’80-as évek végén viszont részesedésük jelentős hányadától megszabadultak a hálátlan fiúk. A márka sikerét annak is köszönheti, hogy szinte már a kezdetektől olyan legendás divattervezőkkel dolgozott közösen, mint Jil Sander, vagy a 2008-as esztendőben Alexander Mcqueen.
1999-től az amerikai futballcsapat hivatalos mezszállítója is a Puma, de ezenfelül 30 nemzetközi csapatot és számos sztár labdarúgót is szponzorálnak egyénileg. A 2009-es esztendő újdonságai közül a teljesség igénye nélkül két darabot szeretnénk kiemelni. Egyfelől a tűzpirosban úszó Furio V MID SF nevű cipőt, mely a Ferrari-kollekció egyik impozáns darabja. Gyártása során ergonómiai szempontokat is figyelembe vettek, így nemcsak kényelmes, de pillekönnyű is. Az áramvonalas versenyautók sziluettjét követő darab tépőzárját még praktikus TPU-húzókával is felszerelték, mely a láb megfelelő tartását biztosítja.
A retro őrület szerelmeseinek pedig a 917 Factory fantázianévre keresztelt modell jelentheti álmaik netovábbját. A ’60-as évek pop-art kultúráját imitáló pasztellszínekben, türkizben, sárgában és rózsaszínben úszó, fűzős darabot, antikolt hatású, narancsos, az ominózus ugró vadállatos logóval ékített bőrhúzóka íveli át a biztos tartás érdekében. Egyszerre kultikus és trendi darab.
A Puma boltokat az összes nagyobb bevásárlóközpontban megtaláljuk, de a Deák téri Fashion Streeten is nyitottak már üzletet.
Converse reklámfilm (jó
:
és egy a másik oldalról, minden pénz kevés
:
Képek:
- Converse Coolidge
- Converse Reissue
- Converse red, piros
- heavy metal
- AC/DC fan
- Puma King
- Puma Furio V MID SF
- puma 917-factory
- Puma retro forever
- Converse
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+14 eredmény, 11 szavazat)











2 Megjegyzés
Télre és tavaszra még marad a lila, és sokan régóta szeretik a lilát amúgy is, szerencsére szép női és férfi ruhákat egyaránt találunk, így divatosan össze is tudnak öltözni a párok lilásan.
A nagy külföldi divatházak minden szezonban megpróbálják előrevetíteni, hogy melyek lesznek a legközkedveltebb irányok, szabásvonalak és színek, így a divatszakértők idén is árgus szemekkel figyelik, hogy vajon divatban marad-e a lila, és menő lesz-e még a nyolcvanas évek. Ez azonban csak az első kör, ugyanis csak azért, mert Karl Lagerfeld szerint idén a kötött táska számít a legjobb választásnak, még nem biztos, hogy az itthoni kínálatban is ráakadunk egy-egy jobb darabra. Azt próbáltuk meg kideríteni, hogy a boltok idei őszi kínálata mennyiben követi a nemzetközi trendeket.