Deichmann cipőbolt

A Hannah Montana rajongói folyamatosan támadják a cipőboltokat, itthon elsősorban a Deichmann-t (2009-es info).

Újabb 2010-es képek, a legújabb reklám katalógusok, a hozzászólások és a vélemények alul a hosszúra sikerült cikk alatt találhatóak.

„A megléphető cipőmárkák háza” – így cseng az 1913-ban, Heinrich Deichmann által alapított márka üzleteinek mai szlogenje. A német cipész első üzletét Essen-Borbeckben nyitotta, ahol 1919-ben kezdett gyári készítésű lábbeliket árusítani, melyek aztán jelentősen meg is növelték bevételeit. A mester 1940-ben távozott az élők sorából, a vállalkozást felesége, Julie Deichmann és gyerekei vitték tovább. 1973-ban megszerezték a svájci cipő üzletláncot, a Dosenbachot is. 1978-ban megnyitották első központi raktárépületüket Bottropban. 1984-től az amerikai Rack Room Shoest is bekebelezték, majd a holland VanHaren következett, 1990-ben pedig Németországban megnyitották első outlet áruházukat is. 2000-ben Dr. Heinz-Horst Deichmannt India tiszteletbeli konzuljának is megválasztották.

CipőboltAz első budapesti Deichmann üzlet 2001-ben nyitotta meg kapuit, az angliaival egyetemben. 2002-től a márka megszállottjai már interneten is hozzájuthattak kedvenc lábbelijeikhez. A márka 2003-ban ünnepelte 90-ik születésnapját, mely apropóján Csehországban és Dániában nyitottak üzletet. 2004-ben a cég átvehette a Németország legjobb munkaadója díjat, ugyanekkor Szlovákiában is megnyitotta első márkakereskedését. 2005-ben az ezredik üzlet nyílt meg Németországban. Dr. Heinz-Horst Deichmann 2006. szeptemberében ünnepelte 80-ik születésnapját. A cég továbbterjeszkedett Törökország, Horvátország és Szlovénia felé. 2007-ben a népszerű Pussy Cat Dolls „cicababái” lettek a márka arcai, akiket 2008-ban a Sugababes követett. A Deichmann a 2009-es esztendőben sem tétlenkedett, megnyitotta első elosztó központját Nyugat-Szlovákiában, augusztusban pedig Tökölön és Zalaegerszegen, szeptemberben pedig Maglódon számíthatunk új üzletnyitásra.

Mára a Deichmann abszolút vezető pozíciót vívott ki magának a cipőkereskedelem terén Németországban és világszerte, hisz a földgolyóbist behálózva a cég 2300 cipőbolt üzletével, 6.000 munkatársával 18 országban képviselteti magát. A siker kulcsa sem titok, a vállalat számos márka cipőit forgalmazza, tetemes mennyiségű lábbelivel foglalkozik, mely páratlan húzásnak számít a cipővállalatok sorában. Ennek következményei a kedvező árak és az az összhang, melyet a Deichmann a vásárlói felé is visszatükröz. 2007-ben 122 millió pár cipőt értékesítettek világszerte. Hogy mindenkor, minden méretben, divatos lábbelik széles választékával képesek ellátni vásárlóikat, többek közt a hatékony árugazdálkodási rendszernek, a piac folytonos figyelésének, a piaci stratégiák pontos ismeretének és a folyamatos piackutatásoknak tudhatók be.

A Deichmann alacsony áron kínál lábbeliket az egész család részére, éljenek bármely társadalmi rétegeken belül is. Saját márkás modelljei megteremtik a lehetőséget rá, hogy a különböző célcsoportok igényeinek megfelelhessenek. A Deichmann filozófiája az embert állítja  középpontjába, vevő részére a legjobb terméket a legjobb árakon kínálja. A barátságos vevőkiszolgálás feltétele pedig, hogy az eladók jól érezzék magukat munkahelyükön, ami érdekében a Deichmann szintén erőfeszítéseket tesz.

Magyarországon ma 54 Deichmann üzletet találunk, az áruház trendi újdonságairól a Deichmann ingyenes magazinja tájékoztatja leendő vásárlóit, mely évi két alkalommal jelenik meg.

Egyes Deichmann üzletekben még az óriás lábú férfiakra is gondolkodtak, akiknek máskülönben valódi gondot és kihívást jelent megfelelő lábbelit találni. A Deichmann összesen 10 pesti és vidéki üzletében (Margit körúti, Bécsi úti üzlet) kínál divatos és olcsó, 47 és 48-as méretű cipőket is. Ami pedig a gyerekcipőket illeti, azok különleges minőségi vizsgálatokon esnek keresztül, készítésükkor például, mellőzik az egészségre káros anyagok használatát. Ismertebb márkák közül megtaláljuk a katalógusban is a Nike, Adidas és a Fila nevét is.

Óriás méretet árusító üzletek, boltok városai normál kategóriában:
Székesfehérvár – Tesco, Miskolc, Győr, Budapest, Pécs, Veszprém, Budaörs, Debrecen, Eger, Kecskemét, Sopron, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Paks, Baja, Hódmezővásárhely, Ózd, Vecsés, Dunaújváros, Pápa, Békéscsaba, Keszthely, Szombathely, Tatabánya.
Tudta, hogy cipő vásárláskor a blokkot (számlát) fél évig meg kell őrrizni? A garancia (visszavásárlás vagy csere) minden kereskedő törvényi kötelezettsége akár 1 nappal a fél év lejárta előtt is. A Deichmann, mint komoly német cégnek, ezt extrán komolyan kell vennie.

Érden a Tesco mellett a Stop-Shop üzlet is megnyitott.

Angol weblap, sok kép és információ: http://www.deichmann.de/site/en/index.php

A magyar katalógus, cipődivat magazin innen nyitható meg: http://www.deichmann.hu/site/hu/kundenmagazin.php

Katalógus, a megléphető cipőmárkák reklámjai, fotók:

Hannah Montana magasszárú cipő, tornacipő, csizma, minden van a gyerekek nagy örömére:
http://www.deichmann.hu/site/hu/catalog.php?category=0080157100000556&brand=38
A fiatalok rajongása őszinte, igazi művészet ezt kihasználni, és a legtöbb rajongói klub mégis ilyen kis számító.

Egy újabb cikk a Deichmann talpbetét kínálat témába vezet be minket.

  • Share/Bookmark
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB

Küldd el az ismerősödnek Küldd el az ismerősödnek

ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!

13 Megjegyzés

  • Snoopy
    2010. július 17. szombat | Permalink |

    Én ma fogok kapni egy rohadt jó gladiátor szandált, és remélem, hogy még lesz az én méretemben……..:P

  • Mami
    2010. július 3. szombat | Permalink |

    Keresek sárkányláb mamuszt 40-es méretben, aki tudja melyik üzletben kapható segítsen, rendkívül fontos lenne!
    ..
    Jójárt Ágnes

    Segítségüket kérném abban, hogy milyen módon tudok olyan termékhez jutni, amely téli szezonban volt kapható?
    Egy számomra fontos ember vágya egy sárkányláb mamusz(40-es méretben), de sehol nem kapok jelenleg. Mindenhol azt az információt kapom, hogy téli termék. Nekem most lenne rá szükségem!
    Köszönettel
    Elérhetőségem: 06/70 328-0722

  • Moderátor
    2010. április 19. hétfő | Permalink |

    A cikk most moderálva lett. A politikai megjegyzés törölve.

    Jó vásárlást!

  • gepmoj17
    2010. április 14. szerda | Permalink |

    Én egy Vty-os dorcót szeretnék de eddig csak 41-es méretben láttam…
    Nem tudom h lehet e rendelni 44es méretben,mert eddig nem láttam…
    Aki tudna segíteni legyen szíves írjon..köszi

  • Bella
    2010. április 13. kedd | Permalink |

    2010 január 28.-án a soproni üzletben vásároltam egy hótaposó csizmát a gyereknek. A csizma felső része több helyen kirepedt. Április 12.-én vissza az üzletbe. de nem cserélték ki. Azt a választ kaptam, hogy csere csak egy repedés esetén lehetséges. ????

  • Tarcsa Barbara
    2010. április 9. péntek | Permalink |

    Láttam egy fehéret balerina cipőt de már csak 39-es méret volt, ma remélem megkapom.

  • dzsenna
    2010. április 6. kedd | Permalink |

    Én most szombaton kapok Hannah Montana cipőt, marha jó!

  • :P:P
    2010. január 15. péntek | Permalink |

    persze h. van 35 méretben kényelmes cipő nézd meg a Deichmann oldalát! Nagyon sok cipő van …. :D

  • Anti
    2009. december 19. szombat | Permalink |

    Napok óta járok a székesfehérvári üzletbe, hogy a lányom 25-ös lábára hótaposó csizmát kapjak. Az ősszel láttam elefantent 10.000-Ft-ért, de azóta semmi. Az eladók azt mondják, hogy minden nap kapnak árut, de azt nem tudják, hogy mikor mi jön. Ha betelefonálok, hogy érkezett-e ilyen csizma, akkor cikkszámot kérnek tőlem (biztos nekem kellene tudnom, hogy mi milyen cikkszámot visel és nem nekik). Sok cipőt vettem már itt, de a kiszolgálás katasztrofális.

  • Deichmann lover
    2009. november 1. vasárnap | Permalink |

    Jó, persze jobb volt régen a Tisza stb. magyar cipőgyártók idején, de ma egy elfogadható minőséget és jó kiszolgálást (érzést is) kapunk. Minden számlásnak tűnik, és nem csupán Kína gyarapodik a Deichamnn által :) )).

    Mit hoz a jövő? Filléres cipőkre váltunk teljesen, vagy végre újra divatba jönnek az 5-6 évet kiszolgáló szuper bőrcipők?

  • BETTIKA
    2009. szeptember 17. csütörtök | Permalink |

    Mi úgy 3 hete voltunk ilyen cipősboltba és én el voltam szó szerint ajulva nekem nagyon tetszik a választék én meg is találtam a hozzám illő sport cipőt és nagyon kényelmes is és nagyon szép nekem legalább is tetszik és az eladók is nagyon kedvesek és én oda fogok menni csizmát is vásárolni mert nagy a választék és nem is olyan drága némelyik darab szóval nekem nagyon tetszik ez a bolt és én nagyon meg vagyok vele elégedve.

  • Bodolai Mária
    2009. szeptember 2. szerda | Permalink |

    Kérdésem 35-ös női kényelmes cipőket forgalmaznak -e?

    Köszönöm

  • Edina
    2009. augusztus 28. péntek | Permalink |

    Ma voltam megint a cipőboltban (Árkád Deichmann), és nagyon jó volt a választék. Az akciós, kifutó cipők között nagyon jó női Adidas sportcipő 9990 Ft-ért volt, más olcsóbb saját márkák között is voltak szépek 5-6-7-8 ezer Ft-os áron, szinte tele volt a cipőbolt, és a gyerekek divatos cipőit is jó áron lehet beszerezni. A márkás téli zoknik is normál áron kaphatóak.

Szólj hozzá ITT, légy te most az első!

A *-os részeket kötelező kitölteni.