Az idei világbajnokságra sok csapat új mezzel rukkolt elő, vagy előzetes várakozásainkkal ellentétben fogta s leporolta a régit. A világbajnokságra elkészült új mezek túl sok újdonságot tényleg nem hoztak, a profi válogatottak zöme visszatért klasszikus, tradicionális mezeihez, mely tendencia még a váltó szettek esetében is érvényesült. Idén sokan még a vállpántra és a nemzeti színű csíkokra is felesküdtek.
Kevesen tudják, de az esztétikus megjelenésen túl, a mezek színszimbolikája is többletjelentést hordoz, legalábbis Angela Wright színharmónia kutatásai ezt bizonygatják. Az olaszok, és a legtöbb profi válogatott által favorizált kék például zárkózottságra utal, de Wright szerint ennél összetettebb üzenetet is kommunikálhat kedvenc csapatunk meze, például fizikai erőt egy csöppnyi józansággal vegyítve.
Ennyi bevezető után nézzük, mit viselnek európai favoritjaink a 2010-es VB-n. Kezdjük a sort a sokak által esélyesnek tartott spanyol válogatottal. A sármos fiúk maradtak a piros-kék összeállításnál, csak a nadrág kékjének tónusa világosodott néhány árnyalatnyit. A mélykéket meghagyták a váltószettnek, a korábbi aranynak búcsút intve. Az Adidas által gyártott felső tökéletesen mutat David Villán! Női szemmel kétségtelen, hogy a spanyolok meze az egyik legszebb összeállítás! Vigyázat, a végén még a VB-címet is megelőlegezzük nekik! Idén az olaszok a kéket választották újra, igaz, az Adidas helyett őket a Puma öltözteti. Cannavaróék váltószettje viszont már fehérben pompázik, a csinos trikó gallérja alatt diszkréten bújik meg a nemzeti színű lobogó. A német Nationalelf Adidas szerelése is a régi időket juttatja eszünkbe, Gomezék talpig fekete-fehérben rúgják a bőrt, melyen csak a fekete-vörös-arany csík szelídít némelyest. Mitöbb a németeknek még váltószettjük is a komor tónusú éjfeketében pompázik. Választásukkal éppenséggel nem nyűgözték le az angol sajtót, mely mezük minősítése kapcsán még Adolf Hitler nevét sem volt rest felemlegetni. A legdivatosabb válogatott címére a spanyolok mellett talán a franciák pályázhatnának a legnagyobb eséllyel. Henryék Adidas meze ismét kékben úszik a tavalyi tüzes piros helyett, ám ami a felsők szabásvonalát illeti, még a trendi jelzőt is bátran elé biggyeszthetnénk. A szűkre szabott hosszú ujjú ugyanis a borda- és hátrésznél meg lett erősítve, kiemelve a focisták izmos mellkasát. A francia váltómez fehér lett, fekete hajszálcsíkokkal ékítve.A hollandok kitartottak a nemzetiszínű narancsnál, és a vállpántot kivételesen mellőzték. A portugálok a bordó-zöld kombinációja mellett tették le voksukat, Brazília pedig maradt az 1998-ban már jól bevált mezeknél.
Bár a VB még javában dúl, a legtöbb csapat már bemutatta a 2010/2011-es szezonra tervezett mezét is. A Manchester United jövőre szintén retro mezben nyomul, talán megirigyelték a németeket, amikor az oldschool hatású, galléros dressz mellett döntöttek. Nyilvánosságra hozták az első osztályú angol labdarúgóklub, a Newcastle United 2010/11-es Puma felszerelését is, melyek ugyanazt a designt használják, mint amit az olasz Puma Világbajnokság 2010-es hazai felszerelése, míg a kapus öltözéke a Puma 2010-es Világbajnokság kapusáéra hajaz.
A Newcastle United honlapja szerint: A 2005/06-os szezonban a Newcastle kék mezben játszott, míg a csíkos mezt a United Intertotó-kupa kampányának kezdeti szakaszában alkalmazták. A kék az 1960-as évek végén, az 1970-es évek elején jutott kiemelt szerephez a változásokat szimbolizálva. Mikor bejutottak a profi ligába szintén kékben játszottak. Lassan 10 éve annak, hogy a Newcastle fehér mezt viselt.Aki vérbeli futballmegszállott lévén a VB-mezeket nemcsak nézegetni szeretné, de szívesen magára is öltené őket szurkolás közben, nézzen szét az interneten. A http://www.topapro.hu/aprohirdetesek/butor-ruha-regiseg/ruhak/aprohirdetes/eredeti-2010es-vb-csapat-mezek/780860747c6a6453.html linkre kattintva például horgára akadhat néhány fantasztikum. Szurkolói mezeket pedig az angol extra használt ruha üzletekből szerezhetünk be sok esetben, amiből a szerencsésebbek teljes kispályás csapatokat is fel tudnak öltöztetni mindössze kb. 2000 Ft-ból.
Végezetül álljon itt egy kis érdekesség a Nike mezekről, melyeket többek közt a holland és a portugál válogatott visel a dél-afrikai futball-vébén! Ezek a környezetbarát dresszek egytől-egyig PET palackból készültek. A műanyagflakonok beolvasztása után a szakemberek az újrahasznosított anyagot műszállal keverték, jelentősen mérsékelve az energiafelhasználást, mely a poliészter előállításához szükségeltetett volna. 254 ezer kiló szemétből így született végül számos innovatív mez, mely a játékosokat az izzadástól is védi, jobb teljesítményre sarkallva őket. A Nikenál a tervezés során arra is gondot fordítottak, hogy az egyes felszerelések esetében megfelelően hangsúlyozzák az adott ország nemzeti jellemvonásait és kulturális sajátosságait. Csak üdvözölni tudjuk zöld gondolkodásukat! Hajrá fiúk!
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+13 eredmény, 10 szavazat)





Egy megjegyezés
t.kre tetszik ez az oldal