Az ugyancsak fiatal, mindössze 28 esztendős márka napjainkban is töretlen lelkesedéssel és szenvedéllyel veti bele magát a cégbevezetésbe. Akárcsak a kezdetek kezdetén – legalábbis a külön kiegészítőkre szakosodott bolthálózattal is bíró GUESS megálmodója, Paul Marciano szerint.
Több mint egy farmer márka, világszerte ~1113 márkabolttal (üzlettel, forgalmazóval) bírnak, melyek behálózzák az összes kontinenst, így aztán valóban igaznak tűnik, hogy nagy lelkesedéssel terjeszkednek. Tudják, mitől döglik a légy. Az ízig-vérig amerikai stílusban megcsillantani a nemzetközit, ez szexi és kalandos végeredményhez vezet. Claudia Schiffer, vagy Letitia Casta csak egy-egy azon legendás arcok közül, akik többek közt a GUESS-nek is köszönhetik hírnevüket.
A Marciano fivérek egész pontosan 1981-ben alapították meg kis farmer vállalatukat a napfényes Kaliforniában. Mára a GUESS a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb divatmárkájának számít, női, férfi, gyerek és még férfi vonaluk is van. Ami az alapítókat illeti, mindketten Franciaország északi részén cseperedtek fel, azon a helyen, ahol a francia stílus minden szenvedélyét úgy szívhatták magukba, akár az anyatejet. A fivérek Vadnyugat imádatukat kombinálták az európai érzékenységgel, ami hajtóereje lett a GUESS kreációinak. Minderre azért is szükség volt, mert az 1980-as évek elején a farmer kezdett kiszorulni a divat perifériájára. A Marciano fivérek értelmezésében a farmer új alapvonásokkal gazdagodott, egy olyan jeans vonalat hoztak létre, ami egyszerre volt érzéki, kortalan és úttörő. A fivérek számításai beigazolódtak. Híres, három cipzáras Marilyn farmerjüket, mely a frissesség és a szexis nőiesség megtestesítője volt, órákon belül elkapkodták. Ezzel megszületett a GUESS márka.
- táska
- promo
- farmer
Mivel rukkoltak el a híres-hírhedt fivérek? A GUESS nyári kollekciója ismét csak fülledt erotikától harsog, bár mintha a Replay kínálatával is egy követ fújna, a farzseben táncoló békejel legalábbis ezt sugallja, és lapul még a tarsolyukban annyi minden más is! Koptatásokkal ékített farmerkabátka, mely alól szexin villan elő az elől cipzáras farmermíder. Marcianóék a parányi farmermellény alá sem adnak semmit, a kihívó darabot maximum egy nyakba hurkolt vékony kendő és néhány méretes aranylánc, no meg a hozzádukáló farmer dobhatja fel. A világoskék, hasat szabadon hagyó farmerdzseki is abszolút nőies, a strasszokkal ékített, testhez álló, világoskék farmerrel egyetemben. Az extramini és szűk sortocskákon is ezüst kövecskék csillognak, a fehér farmersortot pedig a míderre hajazó kötés teszi egyedivé. A teremtés koronái is előadhatják tetőtől-talpig fehérben, a nadrág legyen passzentos, feszes. Az ezüstös fekete csillogású jeans, a hozzáillő ezüstlánccal ünnepi megjelenést kölcsönöz az uraknak, míg a koptatott szürke, ugyancsak láncokkal ékített, már egy leheletnyit lazább darab.
Jön az új profi weboldaluk, webshop is hamarosan: www.guess.com
Üzletek, boltok Magyarországon. Budapesten és a nagy városok bevásárlóközpontjaiban, plázákban.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+20 eredmény, 15 szavazat)



