Josef Seibel – A cipő márka

Nem tetszikJó, TETSZIK :) (+50 eredmény, 32 szavazat)
Loading ... Loading ...
- Olvas és értékelj!

Stílus és kényelem – röviden és frappánsan összefoglalva a Seibel cipők sikerét, a minőségi német lábbeliket, így két kulcsszóval jellemezhetnénk. Európa egyik legrégebbi cipőgyártójaként immár 120 éve jelen vannak a piacon, a cég atyja, Carl-August Seibel egész pontosan 1886-ban hívta lére hauensteini cipőgyárát, mely egyike volt az első ilyen profilú német gyáraknak. 1911-ben a cég Seibel fiára, Josefre szállt, aki két világháborún át állt a sikeres vállalkozás élén. A gyár irányítását mai napig családi kézben tartják, épp a negyedik generáció bontogatja szárnyát, melynek a cég tulajdonképpeni felfutását is köszönheti. Carl-August Seibel Németországon túl is terjeszkedni kezdett, így a Seibel cipőket és szandálokat mára már nagy sikerrel forgalmazzák Észak-Amerikában, Ausztráliában, Angliában, sőt még a Távol-Keleten is, valamint kishazánkban, Lengyel-, illetve Csehországban. Hamarosan sor került a Seibel Csoport bővítésére is, jelenleg ők forgalmazzák az ugyancsak népszerű Romika, a DKM és a Westland márkákat is.

Apropó Romika! A Romikáról annyit mindenesetre érdemes tudni, hogy igazi talpspecialista. A PUR anyagból készült speciális talpfelület légbuborékokkal párnázza ki lábunkat, megfelelő tartást biztosít extra igénybevétel esetén is. A Romika talp egy beépített talpbetéttel is rendelkezik, mely egyenletessé teszi a terhelést, mely lábunkra nehezedik. A Romika talpakat egy különleges eljárás során alakítják ki, mely során a talpat magához a cipő felső részéhez fröccsöntik, így a talpak kínos leválását eleve kiküszöbölik. (www.romika.hu) Érdemes megnézni vitorlázáshoz is használható spéci modelljeiket!

Visszatérve a Seibel cipőkre, a termékfejlesztés során a Josef Seibelnél elsősorban a minőség és a kényelem a fontos, az egyedi tervezésre és a legújabb technológiák alkalmazására koncentrálnak, mely mellett a divat másodlagos funkcióval bír. Épp ezért tartós cipőiket a kényelmes stílust preferálók favorizálják, de munkacipőnek is remekül beillenek ezek a minőségi lábbelik. A Josef Seibel csoport átlagosan évi 6 millió pár lábbelivel büszkélkedhet, melyek közül sokat Csengeren gyártanak, hogy aztán főként Angliában és Amerikában értékesítsék az elkészült modelleket, melyek változatos kollekcióját a cég nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlja. A szebbik nemet ráadásul szezonról-szezonra külön táskakollekcióval is megörvendeztetik. Nagylábon élő sportolóink közül, hála a népszerű márka XXL-es modelljeinek, melyek férficipők esetén egészen 50-es méretig, női lábbelik esetén 44-es méretig kaphatóak, sokan a Pekingi Olimpián is Seibel cipőt viseltek formaruhájukhoz, sőt a 2009-es belgrádi Universiade kapcsán is a “stílusos kényelmet” képviselő Seibel lábbelik mellett tették le voksukat.

A Seibelnél tényleg mindenkire odafigyelnek, az extra méretű modellek mellett, melyeket a Dohány u. 46. szám alatt található Mr.XL üzletben és Zuglóban, a Czobor u. 8. szám alatt található Óriás Shopban vásárolhatunk meg, szélesebb lábfej kialakítású, úgynevezett “extra wide fit” lábbeliket is gyártanak. A Seibel cipők ráadásul tradicionális kézi varrással készülnek, puha bőrből. A kényelemről pedig az antibakteriális, lélegző, aktív szenes Airped Plus™ talpbetét gondoskodik! A talpbetét speciális göbös kiképzése folyamatosan masszírozza lábunkat, vérkeringésünket fokozva a láb megduzzadása ellen is hatékony védelmet biztosít. Nem véletlen, hogy a Seibel márka ma már a világ 25 országában örvend elismerésnek.

A nagyobb üzletek mellett sok-sok kicsi forgalmazó is kiáll a régi, minőségi márka mellett:

- Birkenstock Cipőüzlet (Budapest)

- Horváth Cipő – (budapestiek: Arena plaza, Árkád, Duna Plaza, Mammut, MOM Park, Premier Outlets, Sugár, Pécs Plaza)

- Salamander – Westend

Férfi kollekció, katalógusok : www.josef-seibel.hu/katalog.html

Ami azt illeti, a teremtés koronáinak sem lehet oka panaszra. A Seibel klasszikus stílusú félcipőit bátran viselhetik jelentősebb eseményeken, üzleti megbeszéléseken is, a cipők alapanyagául szolgáló kiváló bőr, a természetes natúr színek csakis jó ízlésről tehetnek tanúbizonyságot. Természetesen az urak a Spirit of Nature termékcsalád modelljeit is megtalálják a férfi kollekcióban. Ráadásul a kis és extra nagyméretű modellek mellett, az erősebb lábfejjel rendelkezők is meglelhetik végre abszolút kényelmes lábbelijeiket, ha a széles kínálatból a “K” bőségű cipőket választják.

Az idei tavaszi/nyári katalógusban a klasszikus fűzős és bebújós bőrcipők mellett, melyek XXL-es méretben is megvásárolhatók, a női kollekció fűzős cipellőinek férfi alternánsait is megtalálják a teremtés koronái. Az évszakhoz illő bőrsportcipők natúr és mogyorószínben játszanak, széles lábfej kialakításúak. A környezetbarát Spirit of Nature termékcsalád modelljei közül a kényelmes és finom bőrpapucsokat emelnénk ki. Persze a sportos kivitelű, finom nubukbőrből készült kávébarna darab is megér egy misét, ádáz természetkímélők ne figyeljenek! A tornacsukák szerelmeseinek figyelmébe pedig a JS Platin designos modelljeit ajánlanánk, melyek nemcsak trendi külsejükkel, kényelmes, légáteresztő, lyugatott bőr felsőrészükkel is megdobogtathatják a laza elegancia híveinek szívét. A teljes katalógust a www.josef-seibel.hu/pdf/herren_ohne.pdf oldalról tölthetjük le.

A Josef Seibel lábbeliket Budapesten a Horváth cipő szaküzletekben szerezhetjük be, melyek a nagyobb bevásárlóközpontokban (Árkád, Mammut, Duna Páza) mindenhol megtalálhatók, de a vidéken élőknek sem kell elkeseredniük, hisz a Siebel termékeket szinte minden nagyobb városban és településen forgalmazzák a nívósabb cipőboltok.

LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB

ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.

Szólj hozzá ITT, légy te most az első!

A *-os részeket kötelező kitölteni.