A csak India Gallianójaként becézett divattervező, Manish Arora az Új Delhi-i Nemzetközi Divatintézet elvégzése után, 1997-ben alapította meg a tulajdon nevével fémjelzett márkát, melyet ma is a pszichedelikus színek gazdag palettája jellemez. Arora munkáiban a tradicionális indiai kézműves eljárásokat, úgyis mint a hímzést, a gyöngyfűzést igyekszik ötvözni a nyugati sziluettekkel. Ma az általa létrehívott márkát világszerte 84 üzletben értékesítik. Arora az elmúlt öt esztendőben a legendás sportruházati óriással, a Reebokkal is együttműködött, a közös munka sikeres gyümölcse az úgynevezett „Fish Fry” vonal megjelenése.
Arora kollekcióit nemcsak a Londoni Fashion Week illusztrisai ismerhetik, ahol a neves tervező 2005-ben debütált, a párizsiak úgyszintén, akárcsak az indiaiak, hisz országukban az Arora márkának öt nagy zászlós hajó üzlete is működik.
Manish Arora Bombayben látta meg a napvilágot, először kereskedelmi pályára készült, de első diplomája megszerzése után, mégis hirtelen fordulatot vett karrierje. Arora beiratkozott az Új Delhi-i Nemzetközi Divatintézetbe, ahol 1994-ben végzett, tarsolyában tudva a Legtehetségesebb Diáknak járó kitüntetést.
Az 1997-ben létrehívott márkát, Arora rögtön értékesíteni is kezdte India szerte. Három esztendővel később, 2000-ben már Manish képviselhette hazáját a Hongkongi Fashion Weeken, de részt vett az Új Delhiben megrendezésre kerülő, első indiai divathéten is. A „Fish Fry” márka a 2001-es esztendőben debütált Arora második márkájaként, mely kollekcióját India hat vezető nagyvárosa mellett New Yorkban is bemutatták.
Első zászlóshajó üzletét a tervező 2002-ben, Új Delphiben nyitotta, melyet 2003-ban az India kereskedelmi fővárosában, Mumbaiban lévő üzleté követett. Ekkoriban indult meg a termékek külföldi értékesítése is, Arora először Párizs felé terjeszkedett.

divatbemutató
2004-ben Arora nyerte az év legjobb női pret a porter tervezőjének járó kitüntetést az első indiai Divat díjkiosztó gálán, melyre Bombayben került sor. 2005. májusában Manish a miami-i divathétre is meghívást kapott, ahol mesés kreációival a legjobb kollekció díját is megszerezte. 2005. szeptemberében a londoni divathét közönségét is sikerült meghódítania, nagy sajtóvisszhangot váltott ki ruháival, és amúgy sem éppen szűk vásárlórétegét is szélesítette. A Reebokkal együttműködve cipőkollekciót is tervezett. Arora válogatott munkáit 2005-ben a londoni közönség a Victoria és Albert Múzeumban is megtekinthette.
2006-ban Manish Arora ismét bebizonyította, hogy a befolyásos tervezők sorában a helye. Februárban megtartott második bemutatója olyan hírhedt divatújságíróktól is lelkes kritikát kapott, mint Hilary Alexander, Suzy Menkes, vagy Lisa Armstrong. Ekkor már a Harrodsban és a Saks Dubai bevásárlóközpontban is árusították portékáit. Ráadásul ez évben még a szakma is a legjobb indiai divattervezőnek választotta. Ekkor nyitott meg az első kuwaiti márkakereskedés is.
2007-ben Arorát a MAC kozmetikai világcég kérte fel egy szignózott kollekció tervezésére, valamint eleget tett a Swatch óhajának is, egy limitált példányszámban piacra bocsátott órakollekció erejéig. 2008-ban pedig ismét a Reebok számára tervezett, tavaszi/nyári kollekcióját a párizsi Fashion Weeken mutatta be a nagyérdeműnek.
A színek iránti szeretet a témája az új szemüveg- és napszemüvegkeret kollekciójának. www.manisharora.ws
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(Még nincs értékelés)