“Ugye, barátok maradunk?!” Sokszor hallani ilyet egy párkapcsolat végén. Inkább a csajok mondják, de egy pasi még gondolni se akarjon erre a saját egészsége, fejlődése érdekében!?
Valóban szeretnénk még komoly és intim kapcsolatot fenntartani a korábbi párunkkal?
“Igen, mivel tiszteljük annyira egymást, hogy barátok tudjunk maradni.” – Ez a válasz is sokszor elhangzott már (szerencsére).
Különbözőek vagyunk, így egy ex-barátunkkal is különböző kapcsolatunk lehet, ha nem akarjuk teljesen elveszíteni őt. Néhány dolgot azért vegyünk figyelembe mindenképpen!
Gyorsan megpróbálni a barátságot egy exünkkel könnyen kudarcba fulladhat, és egymás lelkébe tiporni se akarunk, sőt sokszor saját magunknak okozunk komoly kellemetlenségeket, ha nem látjuk tisztán a helyzetet.
A gyors és erőltetett barátkozás helyett, érdemes időt hagyni, hogy a sebek begyógyuljanak, és ahogy telik az idő, egyszer kiderül, hogy tényleg akartok-e barátok maradni.
Sokan egyáltalán nem akarnak barátkozni egy előző barátjukkal. Elég sokak a hosszú kapcsolat után képtelenek elengedni a romantikus érzéseket, és ezért a barátkozást nem tudják megélni. Ezt is el kell fogadni.
Akivel csak rövid ideig randizgattunk, ők azok akik közül könnyebb barátra lelni, mivel ott nem volt egy erőteljes érzelmi és intim kapcsolat. Sokszor itt is volt szerelem, de például rossz volt az időzítés, például távolra szakadtatok egymástól, így nem volt tragikus a barátság vége.

Nem maradunk barátok?
A túl sok beszélgetésünk van egy exünkkel? Ez fárasztó lehet, és néha azt az érzést kelti, hogy újra meg kellene próbálni. Sokan ezt még harmadik vagy sokadik alkalommal is megpróbáljuk, ami egy nagyon törékeny reménykedés általában, és nem a jobb érzésekhez vezető út. Egy új párkapcsolat építése néha új baráti kört, sok-sok egyéb változást és nagy nyitottságot is igényel.
Reméljük, hogy egy-egy ponton közös az álláspontunk, a többit vitassuk meg alább szokásosan a hozzászólásoknál alább!
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(Még nincs értékelés)