Mészáros Antónia, született 1976.10.25. A csinos, vadítóan dögös barna hajú hölgy alkati tulajdonságainál fogva, akár híres modell is lehetett volna. A skorpió csillagzata alatt született, 177 centiméteres műsorvezető az ékes bizonyíték rá, a jó külső nem zárja ki, hogy egyúttal valaki eszes is legyen. A teljes életrajz hosszú volna, így egy rövid bemutatása következik itt.
A kedvelt közszereplő visszatért RESTART – ATV.
Mészáros Antónia azonban nemcsak észbeli képességeivel, bátorságával is több ízben magára vonta figyelmünket. Haditudósítóként megjárta Irakot, s noha a börtönbüntetés közvetlen közelből fenyegette, Zimbabwében is kamerát ragadott kolléganőjével, amivel a titkosrendőrség haragját is kivívta. Napokig bujkált, végül úgy szökött át a zambiai határon.
Másoknak már az is elég kalandos életfordulat lenne, ahogy Antónia a BBC-hez került. Az ELTE médiaszakán végzett ifjú hölgy, akit egész gyerekkorában még a színház vonzott, egy ösztöndíj révén jutott ki a ködös Albionba. A közszolgálati televíziózás bölcsőjében a dokumentumfilm készítés csínját-bínját is elsajátította. Itt találta meg példaképét is, Jeremy Paxmant, aki köntörfalazást nem ismerő kérdéstechnikájáról nevezetes.
A tehetséget, mondhatjuk, otthonról hozta, édesapja Mészáros Tamás neve is ismerősen csenghet a médiatörténéseket híven követők fülében. Mészáros apuka dolgozott a Magyar Rádióban, majd a Magyar Hírlap szerkesztője lett, volt a Vígszínház művészeti tanácsadója, miközben a Magyar Televíziónál is gyakran megfordult.
Mára Antónia is teljesen kibékült a televíziós karrierrel: „Rájöttem, hogy a színházhoz hasonlóan ez a munka is egyre újabb dimenziókat nyithat meg előttem. Minden film egy újabb világ – vagy legalább annak egy szelete.”.
Idehaza 2006. óta láthatjuk őt a képernyőn, egyszerűen, azért jött haza, mert hívták… Korábban a Szólás szabadságában fordult meg, valamint a Záróra című műsor stábját erősítette, jól irányzott kérdéseivel Nika György mellett most a Pulitzer-emlékdíjas Estében szorongatja meg vitapartnereit.
A műsorvezetés mellett Mészáros Antónia az újságírásban is jeleskedik, 2005-ben Minőségi újságírás díjjal is kitüntették. 2009-ben Pethő Tibor-emlékéremmel ismerték el munkásságát.
Az Unió nomádjai címmel 2006-ban riportkönyve jelent meg, mely az uniós csatlakozást követően nyugatra vándorolt kelet-európai munkavállalók életébe enged bepillantást. Megtagadva című dokumentumfilmjét pedig az idei filmszemlén mutatták be versenyfilm kategóriában.
Mészáros Antónia ruhás képek, fotók, egy-egy profi képe is, a bikinisre még várni kell. Törékeny nő és gyilkos Skorpió egyszerre:
- mosoly
- Hétköznap
- mtv rejtvény
- Csini
- Antónia
Ahogy Kiszel Tünde, úgy Antónia testtömeg indexére és egyéb celeb tulajdonságaira se tértünk ki cikkünkben. Kérjük, hogy Önök próbálják a közösséggel megosztani a további ismereteiket alább a hozzászólások részben! Jó tudni, hogy ki-kicsoda a magyar közéletben.
2011. november: www.noltv.hu/video/3989.html. “A hitelességet jobb, ha nem feszegetjük”. Megtanult politizálni és hazudni is a drága. A Facebook-os képei szuperek: www.facebook.com/pages/M%C3%A9sz%C3%A1ros-Ant%C3%B3nia/147453485301068?sk=wall. Jó kufferja van az tény. Antónia, örülj már ennek is végre NYÍLTAN! Titkon, ösztönösen már most is élvezed
.
A csinos, barna hajú hölgy alkati tulajdonságainál fogva, Született 1976.10.25., akár híres fotó-/divat- modell is lehetne. A skorpió csillagzata alatt született, törékeny, 177 centiméteres műsorvezető életrajza bizonyíték rá, a jó külső nem zárja ki, hogy egyúttal valaki eszes is legyen.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+110 eredmény, 74 szavazat)






13 Megjegyzés
sajnalom hogy antoniat elbocsajtottak az este hirektol ha valaki tudja hogy hol dolgozik melyi tv musorban kerem hogy irjakmeg az e malemre koszonettel.
Valóban egy igen rugalmas és jól kérdező riporterről beszélünk, akit jó nézni is, bármit mond:), de lejáratná magát, ha egy politikailag ennyire elfogult párttv-hez igazolna. Szerintem nem volt nagyon elfogult akkor,amikor az estét vezette, de az Orbán interjúnál hibákat követett el, túlságosan erőszakos volt, ami abban a politikai helyzetben butaság volt. Ennek az árát fizeti, jogosan vagy jogtalanul, azt mindenki döntse el maga. Szerintem nem jó, ha egy tv-s személyiséget egyértelműen valamelyik politikai erővonallal hoznak kapcsolatba, még akkor is, ha ez erősen negatív viszonyt jelent. Ez pont egy riporter legfőbb erényét kérdőjelezi meg, a tárgyilagosságot. Ennek ellenére előbb-utóbb biztosan kap majd lehetőséget valamilyen nézettebb műsorban.
Most még az MTV-ből is elbocsájtották, lehet, hogy mégiscsak érdemesebb külföldön igazat mondani?
7 éve főzök, gyereket pelenkázok három diplomával, nyelvvizsgával, és örömmel teszem. De mikor megláttam Antóniát a képernyőn, mindig eltöltött a büszkeség, a boldogság, az öröm, hogy egy nő is lehet sikeres, hogy a tehetség elnyerheti a méltó jutalmát, mint a tündérmesékben… Hogy van sikertörténet nő számára is… Hogy mégis itt akar boldogulni egy zseni, nem nyugaton…
Hogy lám, van tartalmas, őszinte műsor is… Antónia minden magyar nő tehetségét, értékeit hordozta, képviselte, és mi hihetetlenül büszkék voltunk rá, és hálásak érte… A magunk el nem ért eredményeit élhettük át mellette, mint egy amerikai filmben. Minden magyar nő önérzetét sérti, hogy eltüntették, és egy ominózus, fideszes riportja után… Még a látszatra sem adtak, hogy kendőzzék… Nyíltan, durván, politikai okokból. Hol van itt sajtószabadság??? Egyenesen az EU-hoz kell fordulni ezzel az üggyel, kérem a jóérzésű illetékeseket, akiket még meghagytak. Köszönöm, hogy meghallgattak.
átlag nő és anya
Obersovszky Péter munkájával ki van megelégedve?
Süveges Gergő fejlődését én észrevettem. ?
Ja, és Nagy József Figyelőnet. Kinek a csókosa? Verték gyerekkorában?
A sajnálaton kívül dühös is vagyok, hogy egy ilyen tehetséges, inteligens, szép nő nem vezet rendszeresen műsort. Nagy luxus ez. Ki áll a háttérben?
“Nem állítom, hogy aki az ecotvtől vagy a Dunatv-től jön, az mind alkalmatlan és tehetségtelen, és akiket elküldenek azok mind zsenik. Én csak egyetlen egy dologra figyelmeztetnék, és pedig arra, hogy nem feltétlenül tesz jót egy pártnak vagy akár a kormánynak, hogy benyalós interjúkat készítenek velük. Nem, nem tesz jót. A Fidesz egyik legfontosabb emberével beszéltem pár napja. Szóba kerültek a televíziós interjúk és azt mondta, hogy egyszerűen rosszul van, ha be kell menni az eco-tvbe. Lihegnek benyalnak. Azt mondja Kálmán Olga felüdülés az Egyenes beszédben. Kérdez válaszolok, vitatkozunk, van tétje a dolognak. Szellemi kihívás. Úgyhogy ezúton üzenem a Fideszes politikusoknak, hogy nem kell erőltetni a benyalós interjúkat, nem kell figyelni a hírsorrendre. Egy a lényeg, a hírérték és a szakmaiság, és időnként ellen lehet mondani. Világos?”
Havas Henrik
http://aktualis.hblog.hu/2010/09/08/a_benyalos_interjuk_nagyon_nem_tesznek_jot/
Az MTV valóban az egyik legtehetségesebb riporterétől válik meg.
Szomorúsággal tölt el, hogy egy karizmatikus, komoly szakmai múlttal rendelkező riportert egy szórakoztató műsor szintjére degradálnak.
A politikai műsorok tekintetében igenis nagy szükség van az ilyen habitusú riporterekre, mivel a többség szakértelme odáig terjed, hogy képes valamilyen szinten kommunikálni ugyan a politikusokkal, de a sarkalatos pontokra nem világítanak rá.
Sok sikert kívánok neki.
Nagyon sajnálom, hogy a legtehetségesebbeket kirúgja a királyi tv. Amennyiben ez így halad tovább, akkor már tényleg nem lesz értelme oda navigálni. Antónia egy elegáns, rendkívül felkészült újságíró. Remélem, hogy harcolni fognak érte a mérvadó nyugati lapok, hírügynökségek.
Mészáros Antónia nem vezetheti Az Estét – index.hu is lehozta:
Információink szerint Az Este egyik legmarkánsabb riportere, Mészáros Antónia nem vezetheti tovább a politikai műsort, helyette hétfő este már Szőllösy Györgyit ültettek be, aki a Duna Tv-ből érkezett. Mészáros Antóniától a hírek szerint nem kíván egyelőre megválni a köztévé, mivel az nagy botrány lenne, de nem is adnak neki több felelősségteljes állást. Sorsa egyelőre bizonytalan, feltehetően a Teadélutánban vagy más szórakoztató műsorban kívánják foglalkoztatni. Mészáros Antónia megkeresésünkre szintén nem kívánt nyilatkozni az ügyről.
A tegnap esti Orbán Viktorral készült műsorban, azért én elvártam volna, hogy mikor megkérdezi: a hatalmi ágak (törvényhozó és végrehajtó hatalom) szétválasztása Mo-n miért nem történik meg, példaként azt kellett volna felhozni: mit keresnek a kormány miniszterei (végrehajtó hatalom) az országgyűlési képviselői padsorokban (törvényhozó hatalom)?
E helyett félreértelmezetten a Köztársasági Elnökről, meg a Számvevőszékről beszélt.
Egy ‘real’ celebem ő, a profi újságíró és riporter. Ha ilyen, vagy hasonló tudok lenni az életben, akkor szerintem valamilyen önvédelmi sportot is ki kell tanulnom, mert a bosszantásban jó vagyok, de ilyen ügyes támadások után még egy profi harcedzett ellenfelet is elkaphat a hév. Hajrá!
Hatalmas tehetség, óriási bátorság nem kell hozzá hogy megkockáztassam a jövő, illetve már a jelen kincse a szakmán belül és kívül. Már csak azt sajnálom hogy nem vagyok akkora egyéniség, amely felhatalmaz arra, hogy leülhessek egy asztalhoz vele
Valószínű nagy odafigyeléssel kellene megválogatnom a szavaimat, különben patakokban ömlene rólam a víz..
Sok-sok sikert kívánok a továbbiakban is Neki.
youtube.com/watch?v=KotlCEGNbh8&feature=fvst