Elég csak kósza pillantást vetnünk a jelenlegi hazai és külföldi tini bálványokra, legyen az akár énekes, akár filmcsillag, hogy belássuk, 2010-ben a lányos arcú, feminin külsejű szívtiprók viszik a prímet. Részletesebb válasz alább, és persze éljenek a másnapos borostás jóképű izmos pasik addig is!
A hazánkban is nagy sikerrel futó mozifilm, az Alkonyat sztárja alig 23 esztendősen kiérdemelte, hogy a GQ magazin 25 legstílusosabb férfija közé kerüljön. A stílusszakemberek Robert Pattinson szélfésülte, zabolátlan frizuráját találtak korszakalkotónak, korábban tán csak James Deané lehetett hasonló, de dicsérték szemtelen fiatalságához illő, egyszerű ruházatát, a farmerhez passzintott póló és a fölé húzott kigombolt ing triójának lazaságát is.
Már ebből is kitűnhet, hogy korunk divatos férfija legtalálóbban a metroszexuális jelzővel illethető. A kötelező ápoltság mellett, nem szégyen, egyenesen elvárás, hogy Adoniszunk ajka enyhe szőlőzsírtól fényesedjen, de azon sem botránkozunk meg, ha arcát leheletnyi alapozó fedi, vagy pilláit hangsúlyozandó szemzugában fekete csík sötétlik. A szőrtelenítés egyenesen kötelező, a jetiknek egyszer s mindenkorra leáldozott, akárcsak a szoborszerű, vagy pelyhes mellkasnak. Maximum egy icipici, szexis borosta maradhat az állon. Schwarzi, vagy Rocky Balboa is a múlté, a vékony testalkat, a 180 centi fölötti magasság, és a finoman tónusos izmok dívnak a szétrepedő muszklik helyett. Ez a trendi, de tessék galamb lelkű, tényleg kenyérre kenhető jelenleg kevéssé trendi hobbi testépítőket is változatlanul szeretni!
Kivételek persze akadnak! Még jó, sóhajthatnának fel a magyar lányok, akiknek a divatszakemberek szerint még a klasszikus férfiideál is képes megdobogtatni a szívét. A GQ magazin 25-ös toplistája például a népszerű focistacsillagot, Ronaldót sorolja a szabályt erősítő kivételek táborába, akinek feszes trikói mellett, épp dagadó muszklijait érte pozitív kritika.
- 2010
- divatos
A legek sorában megtaláljuk a metroszexuálisok atyjának is nevezett David Beckhamet, de a törékeny modell, Kate Moss két ex-kedvesét, Pete Dohertyt és Johny Deepet is. Előbbi erénye, hogy a Beatles nyakkendős uniformisát modernizálta, viva a 60-as évek brit stílusa, utóbbié, hogy nem riad vissza sem a színes ruhák, sem az ékszerek viselésétől. A tophapsik körében ott figyel Angelina Jolie kedvese, Brad Pitt is, akin még az elefántcsontszínű öltöny is álomszerűen fest, a Casablanca sztárja, Humprey Bogart is megirigyelné, de ott a laza, bőrdzsekis Jude Law is. És ha mindenáron magyar példákkal szeretnénk dúsítani a divatos férfiak sorát, meg kell, említsük a népszerű tini bálványt, Éder Krisztiánt, alias SP-t is.
Ha kicsit is adunk a nagy divattervezők véleményére, akkor viszont biztos, hogy mi is Rob Pattinsont hozzuk ki abszolút győztesként. Az ifjú titán ugyanis Domenico Dolce és Stefano Gabbana szerint is a 21. század férfiideáljának archetípusa.
Abszolút kategóriák persze nincsenek, hogy kinek mi jön be, abszolút szubjektív döntés eredménye. A divatos külső mellett ráadásul a belbecs is ugyanakkora, ha nem épp nagyobb súllyal esik latba.
Végezetül néhány jó tanács azért álljon itt azon lánglelkű ifiuraknak, akik abszolút naprakészek kívánnak lenni. A frizurák terén 2010-ben két trend érvényesül majd, az iskolás fiús és a rocker hajzat. Ami a ruházatot illeti, az unalmas szürkéknek és feketéknek már idén télen befellegzett, a tavaszi/nyári szezonban pedig abszolút divatba jönnek az élénk színek. Ez a trend érvényesül mind a lazább, designer farmert, nyomatos pólót és Kangol sapit, ékszereket előíró irányzatban, mind az elegánsabb, méretre készített öltönyt, zakót, ingeket és kézi készítésű, finom kiegészítőket javalló vonal esetében is.
A divattanácsadók szerint ahhoz, hogy az ideális férfiak körét gazdagítsuk a ruha és frizura mellett, egzisztenciával is kell rendelkeznünk, legalábbis nem árt, ha az élet majd minden terén sikeresek vagyunk.
Túlzásokba esni persze nem kell, sőt! Sajnos a fiúk, férfiak körében is egyre több áldozatot szed az anorexia, sokan koplalnak, hogy a kor szépségideáljának megfeleljenek. Higgyétek el fiúk, egy kis humorral, sármmal, kisugárzással időnként többre mentek, mint egy kívülről jól szabott testtel, melyet csak számos lemondás árán sikerül fenntartanotok. A megoldást itt is az arany középút megtalálása jelenti, mely sokszor a legnehezebb. Ne adjátok fel, sok sikert fiúk!
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.




(+10 eredmény, 7 szavazat)

