(Még nincs értékelés)
Loading ...
A tárgy a női szépség, amiről olyan megfoghatatlan mezőre tévedtünk, pedig a férfiak szeretik tapintani is, ha létezik, ha nem. Sok-sok kérdés, és változó és változatos válaszok.
Ezúttal már nem térben, hanem időben utazva. Ismét csak ötletszerűen, hiszen eme iromány nem tudományos értekezés, hanem mindössze a nőkről folytatott töprengés, de talán a lényeget felfedi.
Bár bizonyítékok természetesen nem állnak rendelkezésünkre, komoly kutatók okkal feltételezik, hogy az ősidőkben, a Willendorfi Vénusz korában bizony aligha élhettek szoros házassági kötelékben az emberek. Ami érthetőbben fogalmazva annyit jelent, hogy mindenki mindenkivel… Az ide vonatkozó szakkifejezés, a promiszkuitás azt jelenti, hogy volt egy néhány tucat ősemberből álló horda, férfiak és nők, akik amikor szükségét érezték, összeborultak egymással. Hol az egyikkel, hol a másikkal. A kizárólag balkézről születő gyerekeket az asszony közösen nevelték, hiszen a mai értelemben vett család nem létezett, már csak azért sem, mert ahhoz pontosan meghatározható apa kellett volna. Ilyen pedig a fentiek lényegéből fakadóan nem lehetett. Mindenki gyerekei szaladgáltak a barlangok körül.
Ennek az egyébként távolról sem cáfolhatatlan és sokak által tagadott eszmefuttatásnak tárgyunk szempontjából az ad értelmet, hogy rávilágítsunk: a történelem előtt korokban nem létezett női szépségideál, azon kívül persze, amit a Willendorfi Vénusz kapcsán már részleteztem. Vagyis nem számított, hogy a ő milyen, csúnya-e vagy szép – már ha egyáltalán léteztek ezek a fogalmak -, csak az volt a fontos, hogy nő legyen. Minden természetadta velejárójával együtt.
Itt elérkeztünk a női szépségről szóló töprenkedések egyik legizgalmasabb kérdéséhez, sőt, ellentmondásához. A dolgot lehet finoman körülírva, avagy bárdolatlan nyersességgel megfogalmazni, a lényeg ugyanaz: mi az igazán fontos a nőben, a nemi szerep-e, és a többi csak izgalmas, de mellőzhető kellék, vagy a persze hogy alapvető jelentőségű nemi szerep mellett egyebek sem fölöslegesek. (Az „egyebek” szó sok mindent takarhat, legfőképpen és mindent meghatározóan az emberi lényege; azt, hogy a nő is emberből van. Erről ugyanis sok történelmi korban az erősebb nem képviselői szívesen megfeledkezte. Pedig emberből van, akár az érces hangú szőrösmellűek, továbbá szürke agysejtek terén nem áll rosszul, és ráadásul képes magát kelletni, tud vonzó és bájos is lenni. Ez mind a fent említett „egyebek”.)
Azt gondolhatnánk, hogy a fenti kérdésre – mi a fontos a nőben? – egyszerű a válasz. Ha az ősközösségi társadalomban, a promiszkuitás feltételezett viszonyai között élő vad ősembereknek mindegy volt, hogy milyen a nő, csak a nemi szerepre legyen alkalmas, akkor a fejlődés folyamán, az eltelt idővel arányos mértékben válik mind nagyobb jelentőségűvé a (bármilyen ízlésvilágot tükröző) női szépség. De hát persze nem így van, a dolog bonyolultabb ennél. Érdekes módon az ókori társadalmakban, a korai népköltészeti, irodalmi alkotások tanúsága szerint nemcsak hamar megjelent a gyönyörű nő alakja, hanem a fontos szerepet is betöltött szűkebb vagy tágabb környezetében. Gondoljunk az egyiptomi Nofretéte-ábrázolásokra (szobra alapján számomra ő az ókor legszebb asszonya), az Ószövetség egyes női szereplőire a már említett indiai hősköltemények nőalakjaira, vagy a görög-római szobor-szépségekre. Ugye, hogy kellemük és szenvedélyük átperzsel évezredeken keresztül?
És aztán? Mi következett aztán?
E tekintetben semmi jó. Az egyébként tiszteletre méltó kereszténység ideológiája ebből a szempontból is átvette a hatalmat, a festett, keleti és nem kevésbé feslett görög-római erkölcsök pokolra kerülte, maradt az üdvözülés. Mármint a túlvilági, mert az evilági üdvözülésnek nem egy különösen izgalmas módja éppen a fenti feslett erkölcsökkel függ össze.
A lovagkorban, majd a késő középkorban némi túlzással az őskor szintjéig fejlődött vissza a női szépség fogalomvilága. A francia vagy angol királyi udvarban, az arisztokrácia körében tökéletesen mindegy volt, hogy a kiszemelt királyné, a főurak vagy birtokos nemesek majdani asszonya hány éves, kecses léptű-e, vagy trampli, sápkórós küllemű, negyvenkilós penészvirág-e, avagy szétfolyó hajú iszonyat. Esetleg, netán csodálatos szépség… Mert az is megesett, már csak a logika, a számok törvénye alapján is bőven ideszámítva, milyen az ara, a feleség. Annál is inkább, mert igen gyakran gyermekkorban jegyezték el, házasították össze őket. Ezeknek a frigyeknek a legfőbb mozgatóereje a birtok, az agyagiak, és ezáltal a hatalom, a gazdagság növelése volt. Az így elnyert bájdús nejeknek gyakorlatilag egyetlen funkciójuk lehetett: utódokat szülni, minél többet, és lehetőleg fiúkat. Hogy miért többet? Azért, mert a középkor nemcsak a női szépség fogalmát irtotta ki jórészt, hanem a „földi siralomvölgy” képzete révén magát az egészséges gondolkodást (a kettő persze összefügg nemde?), sőt, az egészségben, az egészségről való gondolkodást is. Ami azt jelenti, hogy a jóval korábbi – és más tekintetben fejletlenebb – ókorban egészségesebben éltek az emberek, többet között tisztálkodtak is, a csecsemők közül több maradt életben, és a gyerekeket, ifjakat nem vitték el akkora számban a járványok. A középkori asszonyok csak szültek, szültek, a férjek nyakra-főre csinálták a gyerekeket a szülőgépeknek, oda sem figyelve, mit művelnek, és főleg kivel. Nővel-e, vagy valóban csak egy géppel. Folytatás következik: Szép Nők 2.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK-re TOVÁBB
ezt a cikket a piros linkre kattintva, ha neki is érdekes lehet!
Alább a hozzászólások fórum a kérdések számára.
